kihalt
a szabadság és a szerelem
döglött kutya nyaldossa belsejét az
elhallgatott szónak,
odafenn a csillagok fényezésre
várnak,
idelenn szörnyetegek téblábolnak,
mert a busz megint késik, és az
érzéseket kapkodják
napi háromszor egy.
Szabad vagy gyermekem!
Szabadnak születtél!
Miért vannak bűneim?
Miért? Vannak bűneim?
Az ember, holmi könnyű vér, nem
prosti, nem eladó, de lelke kiadó,
az egymásra tapadó szavak, erkölcs,
ösztön és a bűn,
a lélek és deformált belső,
belekkel átitatott képek,
háború
vad csaták, gyöngyöző
veríték, ahol testem válik
feszültté benned
Szabad vagy gyermekem!
Szabadnak születtél!
Miért van szabadság?
Miért? Van szabadság?
hosszú, elnyúlt, fülsiketitő
nyögés, mert sétabot simul
hátamon
Vállalom! Vállalom! Mert elmúlt a
gyermekkor, elmentek és itt hagytak,
elmúlt és mélyebb lett,
elkötelezett, mint lélekharang a villamos
síneken
Meríts ki erre jársz, bűntelen és
bűnös vad orgiák!
Minden a tiéd, az elhervadt virág, a lehullt
tégla
a falprózott testem és összerogyott
mozdulataim
Hagytam, hagyom, nem akartam, nem akarom, de tiéd
vagyok
mert csókot lop a gyűrűző
kékség, csókot akar és nem vallja
be
Mégis jó. Tömény, fél deci,
még egy
Mert tömény, fél deci, még egy
és az út porát rúgja
cipőm
Elmúlt? Istenem mi van akkor? Nem süt a nap,
és esik az eső
Ez nem lehet a tél, de mindegy is, csengetsz,
cipőd az ajtó előtt hagyod
A füst pedig száll. Fehér: hírdeti
az élet mérgező.
Gyermekem szabadnak születtél!
Atyám, akkor hagyd hadd függjek
tőle!
.................................................
szitáló köd az elhagyott úton,
menedék a tábla
elfojtott illatát érzem a
sötétnek
halántékom fázik, rideg
valóság tűnik fel
faágak törnek csendesen,
gesztenye gurul árnyékába
lábam sistergő zaja elfelejtett hangulat
marcona léptek, mégis kifinomult
az ízlés, sznob valója őszinte
versek, részletek, rajzok tudatomból
menekülő emlékek
az ősz festi magát
kékre, zöldre és hímnuszt zeng
mert eljött megint és
takarít, fintorog, szidalmaz,
de itt van és engem akar
Egy perc, mely csendes,
őszi levelek ölelik békjóm.
Felébredt a végtelen, körbe
táncol
szabadon hagyva mindent
Elindult, útjára a föld,
de a szó nem érkezett
a szó nem vétkezett
eltemette őt az ősz, elsöpörte
a vad szél
szétszaggatott belül, feltépte,
szakította az ereket,
az írás sem látszódik,
olvashatatlan érzések
ahol csupán vágyak és kések,
a tánc pengeélen
kenődik csak rajtam szét
Foszlott ruhám íze, az ázott
kenyéré,
de jajj, arcom a könnyeké, testem
tiéd
Esőcseppek áztatják a lélek
gyökerét
a felemésztett talaj, trágya illata,
tovaszáll a szerelem mérge
mielőtt megérintett volna
halott kórság, mi fenevadként
üzen:
maradsz az erdő közepén,
vadállatok közt.
Menekülni sem tudok, kezem kötve
szavak tépve, lírát emelve
csinálva úgy, hogy hozzá tartozom
feslett vágyak hozzám tartoztok,
emésztetlenül:
benn ragadt ördög istenek
gyümölcsbe harapva, félig kiköpve,
ott van a percben
ott van tercben, ott van mindenben
Szemtelen pillanat
egy utolsó szóban, álomban,
féltett éjszakán
először a csendbezárt hazugság, a
nap ölelte nyár
egyedül a szerelem
lat