Vers mindenkinek

26695: o=a

26691: Ez legyen mondjuk Éjszaka, ez meg
Nappal
Elhagytam a fát,
marad a rét
csak most egy erdő jön
- homályos és mély.
pici madarak vezetnek
furcsa-vidám trilláikkal,
köröttem repkednek,
szárnyukkal szeretnek.
a lombokot néhol kicselező fény,
szintén megnyugtató tény...
Ösvény is van,
csak szerteágazó,
érzem hova lépjek,
de tudni volna jó...

26693: :)

26631: A romantika rögös ösvényén maradva:)
Totális romantika
Jaj, be nagyon sajnálom magamat!
A nyomorult szél viszi el szavamat,
Mit Hozzád kiáltok, gyere vissza édes,
Mert ha soká késlekedsz, kihűl a rétes.
Mire visszatérsz, három srácot ellek,
S ha hozzám mersz szólni, biza lefejellek!
Még akkor is Te jársz majd fejemben,
Mikor derékig vagyok bombázó nejemben!
Álmodom, hogy ott vagyok Veled,
S per? Ma már le nem nyeled!
Megjelenik előttem teljes valód,
Ahogy a banánt körbe-körbe nyalod…
Ó, hogy mondtad : nyuszifül,
S most öledben Gyuszi ül…
De még várlak és akarlak,
Jobb kezemmel betakarlak.
Hisz ez egy el nem múló szerelem,
Hagyjuk a fenébe, inkább a vízcsapot szerelem.
Emlékszel? A piacon láttalak meg egy kofán,
Akkor vágtalak először pofán…
S a szád, ami édes, csókos,
Átformálja majd egy jobbos…
Ő jobb lenne nálam? Nem hiszem!
Sokkal nagyobb a péniszem!
Mikor Benned túrára kelek,
Bizony sokszor eltévedek,
Ne hidd, hogy e harcban vesztek,
Félelmetes áradat, mit Beléd eresztek!

Titokban még mindig vártalak,
Velem kéz a kézben, örömtõl ittasan láttalak.
Hiába minden ellenérv és bánat,
Még mindig magamban látlak.
Zûrzavaros bárhogyan e hely idekint,
Mégis te vagy az ki rám tekint
Te állsz a tó partján a lótusz nyílására várva,
Te teremtesz oltalmat; hol melegedhet minden árva,
Fékevesztett ember, megnemesült, hites szemmel.
Szentanyánkat, Íziszt idézed, s
Mint egy régvolt egyiptomi idézet
Libbensz elém szent fátyolában
Mint égi tünemény e földi világban.
Te teremtesz Napot az égre, hogy
Visszatérte ne legyen puszta játék,
Hanem mindennapi, megáldott ajándék .
Te vidítasz embert, gyermeket és aggot,
Kik hálát rebegve örökkön éltetnek.
Nincs is több mit a halandók kérhetnek.
Te hozol gyógyírt a betegnek, s
A gyermekin sírónak, te vagy egyetlen vigasza
Lelkem felfénylõ, végtelen tavasza.
Te ûzöd el a gyötrõ álmot,
Melyben nélküled mindannyiunk
Csak parttalan pusztaságot látott.
Te köszönsz rám fûben, fában, de az Úr egyszülött fiában is
Csak rámtekint tündöklõ szempárod.
Boldog vagyok! Látod?
Tudom, az örömbe üröm vegyül
- Hisz tõrõl egyek is legbelül -
Tudom, hogy szavaim csak zavart teremtnek,
Ezért csak suttogom, csendesen... Szeretlek.

Anyaszült meztelen
egy hatalmas réten járok
jobb kezemmel végigszántom
a derékig érő virágokat.
arcom a napban merítem-fürdetem
jóleső, meleg szél borzolja mindenem.
Asszem, ez egy álom,
ahogy így egyedül a tájat járom...
Magas fához érek,
felmászom rá, nem is félek.
Ha kinyújtom a kezem,
az opálfényű eget simogatom,
nyitom a szám,
s a felhőket nyelem,
becsukom a szemem,
a napfénnyel szeretkezem.
hiába szédülök, zuhannék,
a hatalmas ág karjaiban
maradok még,
gyümölcsét habzsolom,
majd
elernyedek, mindenem lógatom
aztán
átölelem a göcsörtös ágakat,
kapaszkodom és kapaszkodom
mert úgy tudom,
ha valaki álmában leesik
igaziból is örökre elveszik...

Now at last I know
What a fool I've been
For I've lost the last love
I shall ever win
And/Now at last I see
How my heart was blind
To the joys before me
That I left behind
When the wind was fresh
On the hills
And the stars were new in the sky
And a lark was heard in the still
Where was I
Where was I
When the spring is cold
Where do robins go
What makes winters lonely
Now at last I know
When the wind was fresh
On the hills
And the stars were new in the sky
And a lark was heard in the still
Where was I
Where was I
When the spring is cold
Where do robins go
What makes winters lonely
Now at last I know

OFF "nincs már sok hátra" szárny angyalom tollunk fosztottan létünk
erkélyéről rebbenünk szabadon szavamon szavadon találsz oda valót
magamon talán találok valami nekem valót szárnytalan szárnyal a magány hátamon vágytalan zizeg a határ ho takart utam ON

Asz hittem ezen a helyen igy megy a vita
"
-Ez az egész?
- De...
- Lássa,
Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: “Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”
Barátilag: “Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!”
Leírón: “Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”
Kíváncsian: “Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?”
Kecsteljesen: “Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!”
Kötődve: “Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?”
Intőn: “Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!”
Gyöngéden: “Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!”
Pedánsul: “Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!”
Gavallér módon: “A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!”
Föllengzően: “Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!”
Tragikusan: “Vörös tenger, ha vérzik!”
Bámulva: “Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!”
Lírailag: “Kagyló ez, s ön Triton?”
Naivul: “Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?”
Mély tisztelettel: “Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!”
Parasztosan: “Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!”
Hadászilag: “Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!”
Üzletszerűn: “Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!”
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
“Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!”
Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!
"

26685: A nyelv természetesen mindannyiunkra szarik, hogy egészen pontosak legyünk.

26682: Ez a "Tündérkertben VAGYOL", egészen különlegesen szép. :(
Már bocsánat.

26684: viszont alapigaz

26683: Hát, kedves Tévelygő, ez egy külön topik támája lehetne.

26680: a nyelv szarik Herderre, meg a nyelvművelőkre

26679: lehet hogy nem annyira kopott, de ez sokkal jobban tetszik:
KAF: Járom a járom
Járom a járom, a külön magyar utat:
Ki tudja merre, merre igazán?...
Mint aki ködlő csillagösvényt kutat.
Mert én itt születtem. Ez a hazám.
Itt kísért a múlt, mint maroknyi szikla -
Borongós úton, sötét éjszakán...
Kesernyés múltam balkáni halikra,
Mert én itt születtem... Ez a hazám.
Tudom a pap, az máshol másként papol:
Sok itt a gyász s a dicsbe öltözött...
De itthon juszt is Tündérkertben vagyol -
Valahol semmi s valami között...
Járom a járom, az igaz magyar utat:
Megrészegítve, görcsösen s lazán...
Mindenki megint különb irányt mutat.
Mert én itt születtem. Ez a hazám.
Megállok én egy zöld kopjafa alatt
Egy egész nemzet emlékeivel...
Azt, ami még a kisebbségből maradt
Apránként, búsan, titkon költöm el.
Én, koravénült tündérkerti gyerek:
Édes Erdélytől cukrosul a szám...
De bárki utál, hogyha szid is: szeret!
Mert én megszülettem - s ez a hazám...

eset leg
talán ha dalban szárnyaló
bajban hajbakapó nyargaló
arkangyal-faló ringatottja
lennék
jobban
tennék

26678: :)
Vagy :(

lehet hogy kopott de nekem tetszik:D
Vámosi János : Járom az utam
Járom az utam, macskaköves úton,
A léptem kopog esős éjszakán,
Az ütött-kopott utcák nevét tudom,
Mert én ott születtem, ez a hazám.
Itt kísért anyám iskolába, szegény,
Ott volt a szeme mindig kisfián,
Itt minden emlék múltam hozza felém,
Mert én itt születtem, ez a hazám.
Tudom, a Nap az másutt szebben ragyog,
Sok itt a füst, a korom és a könny,
De itthon mégis Angyalföldön vagyok,
A Váci út és Lehel út között.
Járom az utam, macskaköves úton,
Sok régi barát köszönt énreám,
Itt minden öreg haver nevét tudom,
Mert én itt születtem, ez a hazám.
Ha nem tudok aludni éjjel,
És nem jön az álom felém,
Veszem a kalapom, s a kaput becsukom,
S fütyülve indulok én.
Mert én itt születtem, ez a hazám.
Megállok én egy neonlámpa alatt,
Egy egész élet emlékeivel,
Klassz, ami még az életemből maradt,
Szép csendben, békén már itt töltöm el.
Én örökifjú angyalföldi gyerek,
Járom az utat, füttyre áll a szám,
Bár sok a hibám, itt mindenki szeret,
Mert én itt születtem, ez a hazám.

26672: Hell-nek olvastam a nevedet, nem Herder-nek! üdv: mbt

megyek, míg nem lelek választ
megyek, míg a gyaloglás fáraszt
megyek, míg meglelem helyem
megyek, míg nem jönnek velem

megyek a fontos emberek után
megyek míg le nem szakad a ruhám
megyek míg ragyognak felettem csillagok
megyek, de nem tudom ki vagyok

ha volna...de nincs!
ha szemét, mi kincs
ha holnap mi ma van
ha gondod gondtalan
ha hétfő ha kedd
ha tennéd, hát tedd
ha élnél, ne halj
ha igaz, ne csalj
ha kel, hát szeresd
ha találsz, ne keresd
ha fázol, csak ölelj
a szívemben van hely..

Nagyvárosi angyal, újra téged küldött az ég
Bár fárad a szárnyad,
Tudod, hogy nem pihenhetsz még
Pusztítsd a káoszt,
Ez a szerep, amit rád oszt
Minden küldetés és bevetés
Veled anyagot hívja a szellem,
Veled a gazembert hívja a jellem
Veled az igaz hívja a hazugot,
Veled a csalót hívja a becsapott
Te vagy a hírnök és te vagy a hír,
Az egyetlen, aki ennyit bír
(Egyszerre hírnök és hír)
De benned minden összetörhet,
Ha egyszer durvábban érsz földet
A sorsodról a véletlen is dönthet,
Az égre itt a mélység válaszol
Nagyvárosi angyal, a posztod soha el ne hagyd
Te a magánynak és a fénynek katonája vagy
A munkádat végzed, s a munkád végez veled
De jössz majd újra meg újra, ne feledd.
(Jössz majd újra meg újra, ne feledd.)
Benned minden összetörhet,
Ha egyszer durvábban érsz földet
A sorsodról a véletlen is dönthet,
Az égre itt a mélység válaszol
(Ákos:Nagyvárosi angyal)

Piramis : Ha volna két életem
Melletted minden reggel
Vidáman ébredek fel,
S könnyűnek érzem mindenem.
De néha egy hang a szívemben
Új útra szólít engem,
Talán nem érted meg soha sem, hogy
Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,
Óóó Istenem, miért nincs két életem?
Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet.
Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?
Hogyha két életem volna,
Az egyik gyengéd volna,
Magadhoz láncolhatnád.
De a másik örök volna,
S ha a világ elpusztulna,
Akkor is tovább lobogna.
Ha volna két életem, nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem, nevetnék mindenen!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?
Úgy fáj, hogy nincs két életem.

26665: Igazán sajnálom. Szerintem minden nyelv egy csoda. Hamarosan eltűnnek valami angol alapú "kommunikációban", és az utána következő nemzedékek keveset fognak tudni azokról a költészetekről, amelyeket nekünk még volt némi sanszunk igazán érteni.

26670:
Örök lét,
nekem az sem elég,
Csak tovább érezném
Hogy fojtogat a tehetetlenség

26669:
" ... nincs más megoldás,
hal-ha-tatlanság.."

Remény...
Ma reggel, mikor felkeltem
Telis-tele reménnyel
Éreztem megtalálom végre
Célját életemnek
Ehelyett ma sem történt semmi
S ismét úgy térhetek aludni
Nem tudom szerepem az életben
Csak a várva-várt halált lesem

585 - minden rim kin végülis ha úgy nézzük.

József Attila:
Karácsony
Legalább húsz fok hideg van
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.
1923. december