Vers mindenkinek

láttam
ahogy két test eggyé vált
s nem volt más, csak a zene.
láttam
a perzselő ütemet
láttam
a lüktető testet
s az élvezetet.
örömtánc.
ez az igazi
láttam
de lehetett hallani
ahogy szikrázik a tér
szerelem
mely a tánc végén véget ér

nap fenn az égen és hold a messzeségben itt leszált az éjjel a nap eltünt a messzeséggel. megmaradt a hold az égen naphold a messzeségben
www.naphold.hu ( hogy láss valami újat! nappalt és éjjelt!)

kedves Tévelygó urambátyám
mit szólasz...?
eszembe jut ilyeténtájt szeretve tisztelt klasszikusunk
hörleménye
" Hajh muramista muramista, bé tökkel vágtá csülökbe! "
- vitéz Túr-i Dániel -

Rózsaszín jajgatások
Szemeink hullámokban látnak
amit látunk, az több, mint
a vágyott Csodálat
Bőrödön látom, az Élet folyóját
szemeimmel hömpölygöm
minden árkát,
lágyan felköszöntöm a Boldogság Szerelmetes illatát,
a Csókba látlak
túl az imádat tengerén, itt
ott
füledbe morajlok
felbőszült kéjrezgéseket
ám
az összes pihéd az ajkadhoz vezet
nem várom,
de tudom,
nyílik a kelyhed
forróvá válik a lüktetésed
a szájszéleken meg a gyönyörűség, fel remeg,
ilyet nem alakít színész
csak legszebb nő - fenegyerek
táncra perdülnek, a nyelvek
bársonyos mozdulatokkal feleselnek
nedveken csúszva, fonásokba olvadnak
a pillanathoz mégsem ragaszkodnak
Ízeket, Egymásba rajongva tolnak
a vágy volt a mutatóperc
a Most, meg Forrássá lett,
mely, maga a Szeretés
akár az első nyakadba borult váratlan ölelés
éreztük, ez nem az egymásnak feszülés
sehol egy indulat, csak a megérkezés könnyű széllel fonásba hívogat
így integet:
erre gyere, lásd;
az Áradás maga az élvezet
lelkeden meg a bimbók a csodái nyílnak
hol is,
sóhajod, akár egy Hullámzó Óda
szinte reszketek
ahogy a földrengésed leszek
a csúcsokon a lángok égetve ölelkeznek
kívánságod, maga az óhajdallamod,
bennem
lobogj hatalmast, fényest, íves fenyőillatot
hol
az érzések tisztán szikráznak és
hullanak a semmibe
ahogy
velünk repül
az Érzékfelettibe !
karolva lebegj,
lásd hogy állva
a Semmiben lépdelünk,
egymásba járva a körökben haladunk
végtelen körré
olvadunk,
ahogy
és
egyre csak érződik az Eggyé vált illatunk
Nevess kacagva
mert
a szájgörbületeket most elhagyom
testeden lejjebb, beljebb csónakázom
leheletemet fröccsenő habokkal forrósítom
a szőrszálakat simává hajlítgatom
és forrón babusgatom
magam,
már lábujjhegyen sem látom
a MInden egyszerre... Nő bennem
csakúgy villámokkal nappali fénnyé fényesedem
ahogy a belső földrengés egyre csak zúg, dörög
testemen át
az arcodat meg lüktetésóhajok virágozzák
forró a déli
Karnevál, ringatja eleven pezsgő testedet,
egyre csak tovább
már bánom, hogy nem téptem le
azonnal a ruhád!
Árkodba,
most bújok be,
megcsókol - Ó ez a rózsaszín jajgatás
a hangokkal együtt a színes nedvekbe, elveszve
szálakká tekeredem
csókollak;
magam vagyok a száj
miként
Íz zuhatagban fürdök veled,
ahogy a habot is a lábak közé emelem
tudom,
hogy keményen szereted,
így hát még izzítom
lankákat nyelvemmel, hűtve forrósítom
és egyszer csak a Forrásba puhán
beleütközöm
Eggyé válok vele,
a Nyelv és a Bőr vagyok
máris gyönyört szerteszéjjel ordítok!
Ehhez a bársony,
nem is tapintás, megsimít újra a jajongás, csakúgy dől belőled
a zápor és a villámlás
mihelyt
közeleg a viharod megint, úgy int,
ahogy feszít
pattannak kéjek mámorok,
a Szikrák
rezegnek, akár a szapora csillagok
forró mézes teremtésgyöngyöket,
lélegzeted is, hamarjában egyre csak téped,
bennük van az újabb és újabb élvezésed
lüktetve habzsolnak!
a kacagva reszketések,
végtelen mélységbe indul a vendéged
hol
szép lassan beléd hatol a Penna
aztán
szilárdan írni kezd, hogyan is jajgat egy ritmikus Hurrikán,
a világító torony, meg csak csontkeményem ki-be és körbe jár,
a Válasz:
forró gyűrűkkel fonva csókol
az élvezet királynője most tombol !
a szarvasbőgés ehhez képest,
kutyafüle
így az élvezetzenész is irigykedve csettintgetne
vagy egy sakálnőstény,
ki az egész éjszakát,
mélytorokból ordítja a dzsungelen át
ám
most mégis ott fekszik,
az élvezettől kinyúlva, lebegve dalolva
gyere kedvesem, újra
engedj be,
ám ezt
már
nem
írjuk
ide,
le
:)
www.rozsamez.hu

aki látja

:D D ezt ki hiszi el?

írok itt meg olvasok is
verseimet teveled
sose voltam ennél
jobban
sose nem is lehetek

Mégis megérte
Válladon az iga, kőzápor volt a jutalom
Átok és gyűlölet kisért mindvégig utadon
Számít még a hivatás, a rend, a szeretet?
Anyád sem értett meg, dajkád sem engedett
Egymagad lettél férfivé, tiéd lett a bátorság
Erővel és hittel védted és szolgáltad a hazád
Fénylett az ösvény, csillagpor szállt lépteid alatt
Lentről mégis gyáván szolgák szórták az átkokat
Titokban szerettél, de hozzá szólni nem mertél
Istened bátorságot csak a kemény harchoz mért
Láttál csillagokban számtalan vigyázó szellemet
A kezdetektől állnak atyáid, figyelik minden léptedet
Karodhoz nőt az íjad, vérted melledhez tapadt
Az erősebb, a jobb akkor is fennmarad!
De szórták az átkot, övék lett a világ
Az árulók sírján soha nem lesz virág
Egyedül állsz előttük, ordítva ítélnek a gyávák
Meghallgatnak, de szavaid után remegnek a kutyák
Kötelet neki! Vagy golyótól folyjon a vére!
Szétnézel közöttük: egyedül több vagy, hát mégis megérte!
2004. okt. 9.

Lecsukom a koporsó fedelét
nem játszom többet a múlttal
szögeket verek belé
és elásom jó mélyre
hogy aztán újból előkaparhassam...

Szójáték
Én irok majd ide
ha leszz egy kis,
ihletem
De talán addig is
talán ezt más tegye.

26804: és elnyeli, nem ni. mindegyhagyjuk. dzsó, törölj. : )

26804: az örökre örömmel volt eredetileg, de nem baj. nem először és nyilván nem utoljára cseszem el. : )

26802: :) köszönöm. a sorok közötti meg nem is olyan közötti. :)
nekem meg ez tetszik: 26801.
Akár ezer példa is van mindenre,
amit a meztelen lélek örökre feledne.
a vicc, az persze más.
és egyetlen vad vicsorgás
vajon úgy önt nekem páncélt,
mint a kovács?
vagy nem ez a cél?
a komoly szavak elhagynak...
páncélsisakom elnyelni
kitörni vágyó hangomat...

Radnóti Miklós
JANUÁR
Későn kel a nap, teli van még
csordultig az ég sűrű sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
(1941. február 5.)

26777:
Nagyon tetszik. Szerintem a sorok közöttit is értem, talán. :-)))

Már én is értem a tréfát
Tudok száz meg száz példát
De ha meztelen lelkem néz rád…
Egyetlen szelíd mosolytól
lehullhat-e a páncél,
mit ránk szabott e zord kor?
Egyetlen komoly szóban
Mit teljes lelkem átél
Bízhatok-e valóban?

2 x 1 1
Kegyelem ez - most felszakadt
akarom, hogy lásd
de ne csak engem
de végtelen önmagad
ezerszín fénypikkelyeink
hátán önmagunkba utazunk
a jó kaland s bája
mi magunk vagyunk:
te és én
s ha nem most
hát soha már.
Választottál-választottalak
valóságunk e hószagú pirkadat
még falaink közt tart
de orrunk hegye lényeink ablakán
jégvirág cirul
- csipkevert lélekborostyán -
és hol összeérünk
egybe leheljük igaz-gondolatát
ő párába rajzolja sorsvonalunk:
te és én
most itt s majd egyszer odaát.

December végén veled
hangtalan hull és hull a hó
hópehely hópehely illanó
csendország szórja kincseit
nyitott ablakunk résein
hóillat szökik
fénylő hópalota lakásunk
miközben
egymás középpontjában
meditálunk

Kék alagútban úszom veled
Kék alagútban úszom veled.
Körmöm alatt sértett bőrödről
egy falat.
A langyos vízben
kristály tengericsillagok
haladnak,
csípőm áramló ívére
tapadnak,
gerinced lángoló
csikóhal felettem,
az áttetsző akarat
medúzaszemedből
prüszköl
a rózsahús fürdőbe,
csigák ülnek be redőkbe,
fürge, tarka halak
ereszkednek lelkünkből,
ahogy gyönyöröd hullámai
kiérnek a sötétből,
és szétspriccennek
vágyak viaduktjain.

F é r f i i s m e r ő s
Akár egy megviselt bőrű dög.
Szúrjanak esőcseppek,
Vagy édes húsú hiénakölyök?
Csapjon széles tölgybe villám,
Kopott szőrű, kóbor farkastincs?
Induljanak folyók medreikből,
Szajhák vére folyik ereiben, a kincs.
Mosson el fahidat a hullám,
Vagy lucsogó, rizsporos ringyó?
Duzzadjanak ártól ujjamnyi gyökerek,
Vállamra kínálkozó, pimasz dongó.
Dagadjanak nedves ágyneműk a szélben,
Vagy szétszeretni való kurvaféle?
Vonjon villogó strasszkövet magára az éjjel,
Romlottan csörgedez higanysűrű vére.
Söpörjön rajta végig elfeledt’ szemérem, szégyen:
elkaphatatlanul
úgy, mint az ösztön lapul
és végül mindig kidugja fejét a mázból serényen.
* * *
majd olcsó-édes hazugságokat
maszatolok rúzstalan szádra
felcsókolhatod ajzottságomat a padlásra
meztelenséged becsapós maskaráját
szapora galambokkal hordatom szét,
hogy megnyíljék végre az öröklét
egy cserép alatt
ekkor beszűrheted önmagad
összehordott fészkembe,
feltörhet törékeny fűlakat,
csivitelhetsz
ódon fióka, a lelkemben
akár jó is lehet neked
dobogó begyemben,
ellendítem a faltól a létrát,
nem mászhat senki más,
a testemben is ledől
a korlát,
és amint lajtorja
lendül a légben:
megtisztulhatunk
baljós körívében

* V a l l o m á s *
lelkem prizmáján töröm
vakító fényed,
szívcsakrám gyűjti egybe
a pulzáló képet,
kilépő-belépő sugaraidból
vagyok hát: eltérítésed szöge,
hajlásszögem vonzalmam ösztöne,
szerelmem geometriája vagy,
lelkemtől elhajló,
tartózkodó hiperbóla,
skicc-absztrakciók eredője,
csalóka végtelen víziója,
folytonos színkép,
házi szivárvány,
és álomvidékre szökött,
bolyhos, áttetsző bárány,
kit álomfogóm dimenziónk
spektrumán számlál,
középpontod pihe köldököd,
feljebb melled szőke szélforgó,
benne kever lelked légköre,
eperszádon emlékem elcsöpög,
kapj utána, pillanat, mert elcsorog,
szegletében megtapadt csillámpor:
bájolni vágyó univerzumom
súlytalan ékköve,
rózsakvarc szerelmem
miniatűr talizmánröge,
hadd legyek hát
testednek-lelkednek
türkizszín napszele

Tenyerembe veszlek
mint vízcseppet
úgy nézegetlek
s gondolkodom
vajon mi úszkál benned...

26788: lehetlehet. de nem baj. szerintem. (félmosoly)

Felizzott a hervadó tűz.
Vihar szítja új erejét,
Vörös virága szerteszét,
Szerelmes szívem álmot űz.
Ahogy egy madár felröppen,
Szellő kapna szárnya alá,
Nap sugara simogatná,
Olyan mosoly ül szívemben.
Várlak minden lassú percben,
Arcod dédelgetné csókom,
Kezemet kezedben hordom,
Csillag lettél életemben.

26791: Nagyon Szép.

Szeretlek
Szeretlek. Nem ígérhetem, hogy mindhalálig,
csupán azt, hogy utolsó szívdobbanásig.
Nem ígérhetem, hogy örökké, s hogy csak Te,
csak azt, hogy senki nem lép helyedbe..
Szeretlek öröktől fogva, szeretlek örökké,
bennem lüktetsz, mint ereimben a vér,
S ha látom szemeid szerelmesen fényleni,
újra és újra még jobban tudlak szeretni.
Megkérgesedett lelkem megint fényleni látszik,
fáradt elmém ím ismét rímekkel játszik,
mert le kell írnom, el kell mondjam ezerszer,
újra, hogy szeretlek, ahogy csak egyszer
szerethet az ember. Több ez már rég, mint szerelem,
több, mint érzés, és több mint érzelem.
A Minden! Vagy tán ennél is több, ha lehet.
Igen, a mindennél is több vagy nekem..

26789: huh!! (örül]

azoknak akiket valaha is megbántottam
ülök csak meztelenül
eszemet vesztve
esztelenül
ahogyan kezdte
m
veled egyszer
erre vegyszer
nincs
se mentség
mely szemedben megfelelhet
vagy mi veled elfeledtet
i
a fájdalmakat
én már ismerem a módját
hogyan válik fájdalmas emlék
tapasztalattá, nemlét
életté
kívánságod szerint
maradok magamnak
kisöpröm múltamból
múltunk fájdalmát
és megint
fiatalodom ha hagynak
így leszek újból
végre magam hát
varázsolom majd életem
tovább, már nélküled
feltűnőtlen létemben
nem állok címlapon
teljesítem végzetem
álmomban emlékezem
soraim közt végül
önmagam elhagyom
kívánok neked is hasonló jókat
élményekkel teli
teljes életet
szabadságra való igazi esélyt
s hogy azt észrevedd

26780: félreértetted őt. szerintem (mosolyog]

26784:
az észnek bonyolult
a világ
így is nézi, Látás helyett
benne, önmagát
Jár az ész az agyban
darálódnak az ismeretek
a belső zivatarban,
körbe-körbe, mint a
felfelé hulló esőcseppek
mintha visszafelé
csepegnének
ahogy értelmet keresgélnek
a létezésről, a létnek...
www.rozsamez.hu