26725: Ahogy tudom a helyet meg az idejét,
írom:)
Novemberi este
Sokáig sokszor vártam arra a kegyre,
hogy bele eredjünk mélyebben a szóba
egymáshoz szorosan közelre ülve,
ne csak a vágyak fogják meg a kezed,
hanem a bennünk rebbenő pillanat,
hogy olvadjanak el, a még megmaradt falak
és ne üljek egyszer csak magamban,
egy hajnal fekete törmelékei alatt,
legörbült szájjal, ordítva,
szótlanul
azon tűnődve, hogy a dal
miért nem dalol
hiába is görnyedek emlékeik
fölé,
mikor már száradni készül a
múlt és a volt ecsetje
keserű füstbe öltőzve, ahogy
valószerűtlenül megáll a
fáradt novemberi este,
talán túl sokáig vártam, ám
még az is lehet,
hogy keveset kiabáltam a csendes, egyre
nagyobbodó zűrzavarban
értünk,
kijátszva a mégsem játszhatót,
vagy az utolsó csepp poharát,
átkarolva a halál, ijesztő, de
mégis könnyed bocsánatát,
amikor nincs több idő, mert sosem voltnak
látszik,
most a közelkerülés,
hiába is róják szemeim a
betűket
noha nedvességgel jeleznek még a
látóidegek,
ahogy az ész térdre borul
és a csend
megsebesül