Hemingvének szeretettel
Harc volt az életem.
Egy másodpercre sem
lankadhatott el
a feszült figyelem.
Mindenki nagyobb volt,
erősebb és bátrabb,
vagy, ha gyengébb, akkor
csellel, lesből támadt...
Évek teltek el, míg
a legnagyobb lettem,
a legerősebb, aki
semmitől se retten.
Nem kellett rezzennem
ha villant valami,
gondoltam, nem kell már
semmitől tartani...
Egyszer csak egy falat
- amit épp lenyeltem -
úgy megbökte torkom,
majd' eszem vesztettem!
Hiába küzdöttem,
kitartott a horog...
Egy vén pecás csellel
végül is megfogott.
Csónakjához húzott,
rámhozta a cápát,
- ezért Nóbel díjat?
Az anyja p...áját!...