Ennek a versnek nem kell cégér! Remélem
Ti is szeretitek, szeretni fogjátok. Szép
estét mindenkinek‼
____________________________________________________________________________
Nem nyugszunk - Reményik Sándor
˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝
Téli szél a tar gallyakat fújja;
Mint az Isten égretartott ujja,
Mint megcsúfolt, kikacagott álom:
Állunk egyedül a nagyvilágon.
Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a
magyarnak,
De míg minden nép a sírját
ássa:
Van szava, hogy világgá kiáltsa.
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk,
Tiporhatják szûztiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!
De hirdessük gúzsbakötött
kézzel,
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny - pokol hatalmait,
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt!
Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok, s
megint
Csak felszakadnak régi sebeink!
E sebek és e fájdalom örök,
Ettõl vonaglik minden magyar rög,
Ettõl vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettõl nem gyógyulnak az unokák!
Tátra-erdõk ettõl
zúgnak-búgnak,
Ettõl reszket lelke minden zugnak.
Puha szívek kõvé ettõl
válnak,
Kemény kövek élõ
szívként fájnak.
Amíg élünk, ettõl fájunk,
égünk,
Sírban ettõl nem lesz
pihenésünk.
Ettõl szorul a kezünk ökölbe,
Ettõl sír a gyermek anyaölbe.
Fenyõmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme:
Minden süvít; mi nem nyugszunk bele!
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje:
Nem nyugszunk bele! Nem nyugszunk bele!