Ezt ma álmodtam meg :)
Kötelékek
Öregember,
Kopott kabát, nyűtt bot,
Komor, határozott léptek,
Az üres, mocskos sikátorban.
Sietett, és mint mindig,
félrehúzódtak előle az
emberek.
Pedig…,
Még nem is olyan régen,
Tűz égett lelkében, tűz
amely,
Képes lett volna elemészteni az egész
világot!
A kávézóban,
A diadalívet mintázó kandalló
mellett,
A tűz lángjai beragyogták a
felhevült lélektükröket!
Leszállt az éj,
Még az eső is szitálni kezdett.
Az öregember felgyorsította lépteit.
Mint húsz éve mindig ezen a napon. A
kávézóba igyekezett.
Volt egy lány.
Ott ült velük akkor is,
Mosolygó tekintete, lelke derűje,
Megbabonázta, elvarázsolta
mindnyájukat.
Hajában piros szalag, amelyen oly szívesen
táncolt a tűz fénye!
Az utcasarkon lelassított.
Onnan már látta a kávézót.
Ablakaiból ugyan olyan pattogó meleg
fény áradt…,
Mint amikor,
Elindultak.
Szívük lüktetett, vérük
dübörgött,
Hangos, szárnyaló és merész volt
az ének!
Amikor meglátták a lovas
csendőröket,
Semmi másra nem gondoltak, csak a
győzelemre.
Aztán megindult a roham.
Kardlap villant a gázlámpa
fényében,
És a lány hajából a
vörös szalag kibomlott.
Elindult,
A kávézó bejárata felé.
Meggörnyedt az emlékek súlya alatt.
Elhaladt a gázlámpa mellett, amelynek
fénye
Ezerszeresen verődött vissza az utca
kövezetéről,
Ismét érezte a jeges kéz gonosz
markolását a szívében.
Gyermekzsivajt hallott, és
Hirtelen a szemközti ház
udvarából,
Egy rongylabda perdült az útra,
nyomában két lurkóval.
Nem láthatták az emelkedőn
felfelé kaptató sörös
társzekeret,
Amelynek kocsisa, hogy a nehéz teherrel
felérjenek, épp akkor csapott a lovak
közé.
Az öregember minden erejét
megfeszítve,
Botjával visszalökte az utca
túloldalára a rongycsomót.
-Takarodjatok vissza!!! Kiáltotta.
A gyermekek riadtan torpantak meg,
De tekintetük már a játékszert
kereste.
Ekkor vágtatott át az utca
kövezeténn a társzekér.
Mire továbbhaladt, már nem is
látták a mogorva öreget.
Belépett a kávézóba.
Arca sugárzott az örömtől.
„Hát megérte megélnem ezt a
napot!”
Mosollyal az arcán biccentett a
Főúrnak,
A kandallóban melegen pattogott a tűz, a
lángok úgy táncoltak…,
Mint akkor…, húsz éve. Most meg, a
kiegyezést szövegezik valahol.
A kandalló melletti asztalnál
lévő négy székből, csak az
egyik volt kopott,
Mintha a többit már régóta nem is
használta volna senki, pedig ott voltak, rá
vártak.
Az öregember leült a kopott székre,
A diadalívet mintázó kandalló
árnyékába.
Fölötte a falon, rozsdás kard
függött, markolatán piros szalaggal.
Budapest, 2006. (de lehetne akár 1866 is)