bionak 15354-re
Pörkölt és paprikás ügyben az
a helyzet, hogy a mai szóhasználatban
tényleg közelebb került a kettő
egymáshoz és csak a tejföl, meg a szaft
állaga különbözteti meg
őket. Én sem tudtam pontosan.
De az autentikus fogalmakat Erdei Ferenc Néprajzi
ínyesmesterség című
könyvében eképpen írja le:
“A paprikás lényege az, hogy a
tűzön olvasztott zsírban hagymát
fonnyasztanak, ebbe teszik a tűzről
levéve a paprikát s azután teszik
rá a húst, azt összekeverik, és
kevés víz hozzáadásával
főzik, ameddig szükséges. Így
készül a paprikás, akár csirke-,
borjú-, marha-, juh-bárány- vagy
disznópaprikásról van szó. Ez az a
jellegzetes magyar étel, aminek vékony
zsírréteg úszik a levén, de maga a
lé sűrű, ízes és
tarhonyával, galuskával vagy
burgonyával fogyasztva tökéletes
asztali örömöket okoz. (Tejfölt
csak a paprikás csirkére szokás tenni,
de ez nem változtat a lényegen.)
A pörkölt egészen más valami.
Ennek lényege, hogy a feldarabolt húst
akár marha, akár juh, sertés vagy
baromfi azon meztelenül, zsír és
víz nélkül teszik a bográcsba
(és a szükséges
kavarás-forgatás mellett) a tűzön
pörkölik, fonnyasztják a maga
levében. A szabály az, hogy ilyenkor sem
zsírt, sem vizet, sem sót, sem
bármiféle fűszert nem tesznek
hozzá, mert ez esetben az a lényeg, hogy a
hús a maga levében-ízében
forogjon, s adja ki azt, ami benne van, s legyen
igazán marha-, birka- stb. ízű. A
gyakorlatban rendszerint kell tenni annyi
engedményt, hogy egy-egy kis vizet adnak
hozzá, nehogy odasüljön,
különösen, ha kevés
húsból készül a
pörkölt.