(No, én életem egyik legjobbját
főztem tegnap este! (A jogdíj-vita és
a később ölembe hulló
dollármilliók helyett gyorsan
leszögezem, hogy a copyright a
Konyhaművészet magazint illeti...)
Szóval két szép bőrös
kacsamellet a bőrénél bevagdosok,
sózom, borsozom. A bőrével lefelé
fordítva serpenyőben, forró olajon
pirulásig sütöm. Megfordítom,
és ekkor melléteszek egy csomó
szőlőt és szilvát, amelyekre
előzőleg fahéjat is szórtam.
Együtt sütöm tovább, majd az
egész hóbelevancot átteszem tepsibe,
és be az előmelegített
sütőbe. No de ez még mind semmi, mert
közben készül hozzá a
mártás. Emígy: 1.5dl jó erős
szárnyasalaplevet (kocka ) ugyanannyi száraz
vörösborral összeforralok. Felére
redukálom a mennyiséget, ekkor kerül
bele 1dl tejszín. Ezeket is
összefőzöm, majd habverővel
belekeverek egy kevés
libamájpástétomot (esetünkben ez
kacsamájpástétom volt). Só, bors,
barnacukor. Végül egy dl tejszínt
habosra kell verni (ez nem jött össze
sajna...) és lazán belekeverni ezt is a
mártásba. Ezzel már nem szabad
forralni. És ha ez még nem lenne elég:
külön serpenyőben pár
evőkanál portói bort (a recept
kedvéért 6 év után bontottam meg
féltve őrzött kincsem!)
összeforralni egész fehér, zöld,
és rózsaborssal. (Ez utóbbit én
nem tartok itthon.) Így áll össze
tehát a ropogós kacsamell,
szőlővel, szilvával, libamájas
bormártással, portóis
bors-szósszal. Ünnepi alkalom persze, meg
nem három perc alatt lesz kész, de
tényleg mesés.)