{{{Törölt hozzászólás!}}}
A nemfehér családanya 15 gyerek
kíséretében belép a
családsegítobe.
- Ez igen! - így a szociális gondozó -,
Ezek mind a magáé?
- Persze, hogy az enyimek - válaszolja
enerváltan az anya, akinek már
herótja lehet ettol a kérdéstol, majd
odafordul a gyerekekhez, és
kiadja a
parancsot: - Üjjé le, Jocó! - mire az
összes gyerek leül.
- Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor
most közösen kitöltjük a
kérvényt. Eloször kérném a
gyerekek nevét, egyenként.
- Ez itten a legidosebb, a Jocó.
- Aha. A következo?
- Ez meg itten a Jocó.
A szociális gondozó felhúzza a
szemöldökét,
megköszörüli a torkát, és
tovább
ír. Egyik fiúnak a másik után, a
legidosebb négynek, mindnek Jocó a
neve.
Ezután a legidosebb leány kerül sorra.
Mit ad Isten, az is Jocó.
- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a
dolgot. Akkor az összes
gyereket
Jocónak hívják?
- Igen, ezze eccerubb a dógom - válaszolja
az anya. - Ha itt az ideje,
hogy
indúni köll az iskolába, csak
szóllok: "Jocókám,
indulás!". Ha kész a
vacsora, csak eekiátom magamat:
"Jocókám, kész a kaja!",
és má
szaladva gyün
is az összes. Ha félo, ho' kiszalad
valamellik az uccára, csak szóllok:
"Megájá, Jocó!", és az
összes megáll. Életem legjobb
ötlete vót, az
összeset
Jocónak keresztuni.
A szociális gondozó gondolkodik egy kicsit,
megráncolja a homlokát és
merengve megkérdezi:
És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja
szólítani, nem pedig az
egész
csapatot?
- Há' mi lenne? Akkó a
vezetéknevin szólittom.