Egy családanya 15 gyerek
kíséretében belép a
családsegítőbe.
- Ez igen! - így a szociális gondozó -,
Ezek mind a magáé?
- Persze, hogy az enyimek - válaszolja
enerváltan az anya, akinek már herótja
lehet ettől a kérdéstől, majd
odafordul a gyerekekhez, és kiadja a
parancsot:
- Üjjé le, Jocó! - mire az összes
gyerek leül.
- Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor
most közösen kitöltjük a
kérvényt. Először
kérném a gyerekek nevét,
egyenként.
- Ez itten a legidősebb, a Jocó.
- Aha. A következő?
- Ez meg itten a Jocó.
A szociális gondozó felhúzza a
szemöldökét,
megköszörüli a torkát, és
tovább ír. Egyik fiúnak a másik
után, a legidősebb négynek, mindnek
Jocó a neve. Ezután a legidősebb
leány kerül sorra. Mit ad Isten, az is
Jocó.
- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a
dolgot. Akkor az összes gyereket Jocónak
hívják?
- Igen, ezze eccerűbb a dógom -
válaszolja az anya. - Ha itt az ideje, hogy
indúni köll az iskolába, csak
szóllok: "Jocókám,
indulás!". Ha kész a vacsora, csak
eekiátom magamat: "Jocókám,
kész a kaja!", és má szaladva
gyün is az összes. Ha félő,
ho' kiszalad valamellik az uccára, csak
szóllok: - "Megájá,
Jocó!", és az összes megáll.
Életem legjobb ötlete vót, az
összeset Jocónak keresztűni. A
szociális gondozó gondolkodik egy kicsit,
megráncolja a homlokát, és merengve
megkérdezi:
- És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja
szólítani, nem pedig az egész
csapatot?
- Há' mi lenne e? Akkó a
vezetéknevin szólittttom...