Gyász
Elment.
Oda, hol az ösztövér testet
Nem nyűgözik többé
Irígy álharagok,
Kicsiny törpebosszúk,
Csahosok koncmarakodása
S tüskeként a sunnyogások
Nem szúrják szívét, talpát
– s főképp – a
hátát.
Itthagyta ezt az ellaposodott
Sivár
Semmilyent.
Küzdött pedig a végig,
Vonszolta még a rozzant testet
És korhadt szellemet oda,
Hol még mindig
Történt a Valami,
S ahol
Örök arany aurájába
gyűltek
Tették helyette is a Tettet.
Embléma lett, ő,
Aki saját nagyságát is
szétmosolyogta,
S nem tűrte a kiérdemesűlt
Áltekintélyeket.
Csak a tényeket.
Csak a munkát.
Csak a jót.
Zászló volt,
Soha le nem hulló,
Ronggyászakadtan is
Fennenlobogó.
Örök.
Meghalt Mezei György.
De csak a teste.