Mint száműzött ki vándorol
A sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé
Vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong,
Oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán, mint
Az önvád itt legbelül.
Csak egy nagy érzés éltetett
Sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad.
Most, mind a kettő orvosra vár
S míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél
S elvész becsületem!
Hazám, hazám, te mindenem!
Tudom, hogy életem neked
köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
Hős vértől ázottak,
könnytől áradók�
Sajgó sebér felejti Bánk,
Zokog, de szolgálja népe szent
javát.
Magyar hazám, megáldalak!
Szép érted élni, érted halni,
Te hős magyar hazám!