Vers mindenkinek

- Könyű
Szent Lőrinc sír az augusztusi éjben
Itt fekszem ébren
És olvasom a sorokat
Miktől egyszer egy hajnalon
Én sírtam a boldogságtól
Minden hullócsillag
Lőrinc egy könnye
Mindegyik csak egy következőt kíván
Mint egyszerű buta hangyák
Egy fordított világban
Az ég közepén
Úgy égtél meg, Lőrinc
Mint én égek a napon
Mint otthontalan izzadásom
Olyan a könnyed éjszaka
Ó és milyen vértanú vagy te, Istenem!
Nincs jajszavad csak lepergő humor
Csak belepisálsz a boldogságomba
És aztán sírsz mikor végül nevetek
Pisálj csak össze minden mézet
Ne legyen boldog mögötted senki se
Ég vele minden sütni való bolondnak
Csak ne látszon homályos tekintete
A nagy izzó gömb az égen letűnt már
Órák óta sötét van
Héliummá sül benne most is minden bogár
De innen nem látszik
Csak a síró Lőrinc könnyei
Kit hóhérok égettek vörösre
S ő pisálva röhögve koldús-vagyonából
Keserű mézzel ürít gyógyírt égett sebekre
Pisálj csak Lőrinc!
Pisálj le minden mézes boldogságot
Hogy legyen ki könnyeid egyedül nézi az este
Míg én sötét és láthatatlan könnyeket ontok
Pár szép versre éjjelente...

mellek mellett

ott az ár a mellén a nőnek
jó az ember a légkondícióban
fölhempereg a dombra
bedől az alomba és
közben saját árára gondol
le nem alkudva
halomba hányva értékeit
megcsillan a tér
húsz centiméter per két másodperc
odavissza drágább
suhanás, jól csúszik a nyál
a kosárba be a mellen mellett

- Kuruc vér
Akkor búcsúzni jöttél
Puskaporos hordón ültél
Taxit vezettél
Kamerába néztél
Emberségre neveltél
Az égig értél
Labancot vertél
S végül elmentél

- Dér után
Dér után az élet
Ahogy az kertben egy idős pár ás
A szélvédőn megcsillan a Vénusz
Libben a szájkosár a mellén a nőnek
Miért látszik ha nem az enyém?
Mitől lesz szép ha másnak jó csupán
Dér után az ember jó légkondícióban
Fölteker a dombra
Két hupa a hepe két szélén
Bár lennék vak
Vagy ne csapódna le az üvegen
Minden poén

idióta majmok ugrálnak retinámon
táncolnék velük a légben
nincs kedvem
nincs kedvem

A Szó
- Szeretlek - mondja,
S ez nem kopik, mert
Ez igazi Szó.
Folyton csiszolódik
Az én Szavam által,
A dörzsölődő rétegeken át
Egyre inkább sejlik
Mély-mély tüze...
Nem nyúlós maszlag,
Nem pimpós kenyér,
Melyet kettétörve ott vár
A löttyedt, undorító semmi.
Hanem gyémánt.
Egyre tisztuló,
Lassan soklapúvá
Tökéletesedő, s csak
A világgal együtt eléghető.
Vagyis örök.

Születtem, legyek reménység
Felnőttem, lettem sötétség
Mégis, rajtam csillan a fény
Legyek más, furcsa lény.

MÉRLEG
Nem volt sohse palotám,
Dübörgő lóerőm vagy
Nagyratörő dumám.
De volt egy cicám
Pár szelíd szavam
S egy halk furulyám.
2006.07.29.
:)

óóó baszki... az uccsó négyet nagggyon köszönöm a tisztelt egybegyűlteknek...

odakint a farkasok szellemként a hóban
múlt után kutatnak itt a jelenkorban
űznek kutatnak, soha meg nem állnak
ott marnak beléd ahol félelmet találnak

dac
mert míg merni merek:
álmodból álmokat
szemedből fényeket
csihol a képzelet
mert még igaz lehet:
arcomon árkokat
megriadt ráncokat
simít el két kezed

megugatom a rossz embert
aki velőscsont helyett megvert
aki a pórázt hűségnek mondja
akinek társa lettem...nem rongya
megharapom a rossz világot
mert öregségemre kivágott
pedig jóságát mindig hittem
s papucsát lábához vittem

30852: ...ez nekem megteccett...

ezt a verset nem most először, de mégis most először, úgy ahogy kell.
nádasdy ádám: soványnak kéne lenni című kötetéből van, a közepénél kell kinyitni, ha jól csinálod, ezt a verset kapod:
az antarktiszi hósivatagba
nekem még sose szerették el senkimet,
csak úgy elhagytak, mint a menetoszlop.
én álltam, ők meg ponttá zsugorodtak.
így alakult ki az a borzoló,
bár nyilván alaptalan véleményem,
hogy aki engem elhagy, az befejezi
magát a szeretést. eltávozik
a szeretettelen antarktiszi
hósivatagba, jégtiszta hidegbe,
s olyan formában létezik tovább,
ahogy a pingvinek: sokadmagával,
elegánsan, szólóban álldogál.
nyilván alaptalan, de szegény pingvinek, küldtem én is közétek.

ültem a tipinkben csendbe
beszállt hozzám egy lepke
s róla te jutottál eszembe
elfogott egy érzés
aztán egy rossz
eszembe jutott egy boldogság
azután pár hazugság
sajnálom magunkat

erdőben áll egy fa
szent nekünk a koronája
alatta körben semmi nincsen
pipázgatni jól lehessen

ZSOLTÁR
-in memoriam Kecskeméti Végh Mihály-
Szömit a Fönnvaló tülem elfordítá,
Nyügeim sokságát bőven szaporítá,
Sok ellenségömet elémbe plántálá,
Kivagyiságokban kapatá, bíztatá.
Adó és uzsorás hószám möglátogat,
Viszik már ködmenem, utolsó barmomat,
Tőzsérök tetemi garasomtul dagad,
Az fene némötség öszi a húsomat.
A nagy nyavalyákban fölöst bővelködék,
Hitben és virtusban mögcsúfol az ínség,
Felebarátimban rútul csalatkozék,
Azért segélj Isten, hogy már békét lelnék!

Új remény
Mondd, Uram, miért
E sajogva fájó
Boldogság-varázs?
Hová lett hűs enyhe
A pusztulat-mocsárnak?
Miért, hogy saját Tüzem
Izzása hevít, majd
Vihar-süvöltés dermeszt,
És mindez oly jó?
Te akartad-é,
Hogy fönn, a levegőtlen
Kristálylégben éljek
Igazán csak, messze a
Távoli Földtől?
És, ugye, Te küldted e
Társat, a csodás
Tündérvihart, ki
Ugyanúgy a Szférák
Szülötte-lakója?
Súlyos óceánok fölött
Táncolva kergetőzünk,
S a hullámpermet közt
Egyesűlve Bennünk
Találkozik Tűz, Szél,
Víz és Szerelem…
Jaj, Uram, már megint e szó,
S vele a kín, az édes,
A gyönyör, a fájó…
Vagy tán most végre
Igazi a remény?
Ugye, úgy?!
Hisz mindketten szeretjük
A zöldteát.

Jav: kockás takaróm...

Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
Rád adnám kockás takaról
öleljen át, öleljen át.
S ha körülzúgna sors vihar
rémségesen, rémségesen,
Szivemben volna házad,
oszd meg valam, oszd meg velem.
/R. Burns/

30832: egyik kutya, másik ugat:-)

30830: bocs, utólag átgondoltam (hog yfélreérthetőt írtam), és nem úgy értettem, hogy magadnak, hanem, hogy te nyisd, és te legyél a törzsfőnök is:-), de legutóbb utólag mégegyzsre átgondolva: mégse

30838: igen, én is köszönettel tartozom, hogy véletlenül összefuthattam ezzel a művel.

30840: Pessoa (portugál költő)utáni érzések
mármint olvasás utáni:-)))

Milyen szép reggel!
Kinézek az ablakon
Fékezés, sikoly

nem értem eme sorokat,
biztos másnak szólnak.
sótlan, és szótlan sorok.
sajnos ma ennyit tudok.

Pessoa után
mély sorok ezek itten
boldogság nem libben
a szélén sem
de az élet benne
minden sora penge
ez az érzésem

ez iszonyú klassz, köszi Judit!

Vinicius de Moraes:
A Teremtés napja
Férfiúvá és asszonnyá teremté õket.
Mózes, 1, 27
I
Ma szombat van, holnap vasárnap
Az élet is hullámzik, mint a tenger
Járnak-kelnek a síneken a villamoskocsik
És a Miurunk Jézus Krisztus meghalt a kereszten értünk
Ma szombat van, holnap vasárnap
Múlásban nincsen párja az idõnek
Nagyon jó volt a Miurunk Jézus Krisztus
De csak a kétségek révén szabadít meg minden rossztól az Isten
Ma szombat van, holnap vasárnap
Holnapra senki nem akar látni senkit
Ma napja van az ajándék ozásnak
Ma egy szombati nap van
E könyörtelen valóság elõl nincs menekvés
E pillanatban minden kocsma megtelik üres emberekkel
Minden szerelmespár keze egymásba kulcsolódik
Minden férj rendeltetésszerûen mûködik
Minden feleség nagyon figyelmes
Mert ma szombat van