Braun Csocsesz zongei (2)
Márta estéje a téli Gyulán
Amikor az ajtómat kinyitottam Mártám
előtt
És megmutattam üres házamat,
Hófödte ajtóm nyikorgott
A magányosság súllya alatt.
Mártám mosolya konyhámba
belépett.
Égő szeme gyertyát gyújtott
és éreztem,
Ahogy az üresség megtelik igaz
szeretettel,
Miközben a sötétben lovak
kergetőztek
Az északi hideg széllel.
Képzeltem, ahogy az udvaron lovak
táncolnak
És tüzükben nyakon harapják
egymást,
Hogy bőrük fájdalmaként
mutassák a szerelmet.
Úgy csókoltam Mártát szájon,
Félve és őszintén,
Akárcsak egy őszinte gyermek,
Hogy emberként mutassak
Egy szerelemre váró nyitott férfi
lelket.
A lovak izgatottan doboltak már,
Miközben Mártámmal koccintottam az
új évre,
Ami éppen elkezdődött.
Hát mérgesen én is dobbantottam
gondolatban kettőt,
Hogy a múlt és a magány
örökre eltünjön.
Majd Mártám kezét óvatosan
megfogtam,
Hogy érezze a most elkezdett új szerelmet
És boldogabb jövendőt.
Csókomra Márta izmos lovagló teste
És kacér szeme igent remegett,
De a mosolygós száj nemet mondott.
Tüzes kancám megharapott,
Majd a hóban játékosan körbe
táncolt.
Aztán hirtelen elszaladt, eltünt egy
pillanat alatt.
Egy lovas szán csilingelt csak a
távolból
A sugár úti hófödte gesztenye
fák alatt.