A KELLEMETLEN EPIZÓD
(Ahogyan a Nagy Ejtőernyős előadta a
reptéri kantinban
egy jól sikerült ugrási nap
estjén,
társainak szórakoztatására,
és a jelenlévő növendékek
megborzongatása végett.)
- Amikor az ernyőm
csütörtököt mondott,
vasárnap volt, igaz, de nem akármilyen!
Alant juhnyáj rázott bánatos
kolompot,
és hullámzott a fű, és
zöldellt selymesen.
És szerte az égen fodros felhők
úsztak,
dudorodva emitt, foszladozva amott.
Láttam szárnycsapását
vadlibának, húsznak,
néhány varjúnak is, bár nem mondok
nagyot!
Ám az ernyőm mondott, és épp
csütörtököt,
vagyis, hogy ki sem nyílt, szidtam az
ördögöt,
s messze lenn, a gyepen, egy kutya
lődörgött!
Én viszont zuhantam egyre, mint meteor,
húztam a kioldót - rá se
hederített!
Szinte láttam a sírt, hol majd testem
bomol,
feledve örökre e zűrös
életet;
Hallottam a papnak egyhangú énekét,
amint áll síromnál és rá
keresztet vet;
Nem tudtam már szólni: Menjen, ebből
elég!
Borravalót adni annak, ki itt letett!
Hisz’ oly kemény a föld, nehéz
volt kiásni,
és úgy szorít engem, mint egy
beton-fásli,
aligha tudok majd innen még kimászni!
Mivelhogy főernyőm
csütörtököt mondott,
húztam mentőernyő-kioldót
szaporán.
Kibomlott a szövet, adott szörnyű
hangot:
recsegett iszonyút, és szétment
azután.
És én csak süvöltve mentem egyre
lejjebb,
utánam röpködött szerteszakadt
szárnyam;
És a föld közel volt, száz
méter legfeljebb
láttam: lenn száguldott Naptól vetett
árnyam.
Pörögtem, mint csiga
mészvázán a szegély,
alattam repült egy csapat seregély,
átzuhantam köztük, s lenn várt egy
vén paréj!
Egy fonnyadó paréj, lenn, a
mező-háton,
szomorkásan néztem: ez lesz a
halálom.
Kiszikkadt gyökere issza fel a vérem,
attól tán kivirul, már csak ezt
reméltem.
Láttam, a gép lebeg, magasan az
égen,
s itt a föld! Tíz méter, és
azután végem!
„És hogyhogy most itt vagy?” - Mit
kérdeztek közbe?
Türelem, mint mindig, épp most fejezem
be:
Tehát csak zuhantam, mint egy élő
bomba,
és ott lent iszonyút, szikrázót
csapódva
fúródtam derékig a rengő
talajba!!!
Aszentjit, komák! Azt láttátok volna,
milyen ménkű nagyot estem a
padlóra,
kihullva az ágyból éji
rémálmomban,
Szülém is felébredt nagy zajomra
nyomban:
„Lásd csak, ez volt esti
falánkságod ára.
Nagyon teleetted magad vacsorára,
s degesz hassal gyakran rossz az ember álma!