Duna partján
Duna partján, nyári napon,
a Duna hullámait hallgatom
csendben,
csendben,
Kövek a parton.
A nap süt,
csillámló sugara a hullámokon,
s a hullámokról homlokomra táncol,
Duna párája,
szellőben illata
körülölel…
Eleven emlékek…
Néhai tünemények tánca
rémlik,
sejtelmes, alaktalan lények.
A lépcsőről tipeg az egyik,
le a partig,
ahol táncosa várja.
Csak a szél van,
csak egy lepel,
mi körülölel,
s szemérmét elfedi.
Testvérek ők,
vagy kedvesek?
Vagy a Nap és a Hold
titkos találkára jő,
mit nem tudhat, nem érthet
sem ég, se föld?
Érintés nélkül
érintkeznek.
Ó, mily forróság,
égető tűz
közöttük a sistergő tér!
Előrelép az egyik,
a másik követi,
követi,
sosem látott táncosát
vajon miért nem érintheti?
Jaj, de mi az, ott?
Kőfal a parton,
kőfalon, repedésben hangaszál,
hogy lehet, hogy nyíló,
hogy lehet, hogy virágzó?
Duna páráján,
napnak sugarán?
Talaj nélkül?
Hisz csak vegetál!
Hiába is kapaszkodik,
hiába is ragaszkodik
gyenge gyökerével,
a kőfalon a kövekbe…
*
Kis virág,
hangaszál!
Sorsod el nem kerülheted,
a szenvedést,
mi várna rád.
A hajdanvolt tünemény,
mi Duna partján,
lépcsőn, táncosához tipegett,
s téged észrevett,
látta szenvedésedet,
íme, most hozzád zarándokol.
Hagyd, hogy odahajoljon föléd,
mert fájdalmadat többé
nem viselheti,
ó, értsd meg,
kegyes halál, mi vár rád!
Csak ne félj!
Nem szél martaléka leszel!
A tünemény
szépen, csendben kiemel,
ó, mily könnyen ereszted el
most kőbörtönöd,
mibe mindezidáig oly hívségesen
kapaszkodtál!
Halkan, mozdulatlan feküdj kezén!
Hadd bocsásson vízre téged,
mint kecses úrnahajócskát.
Feküdj békében
hullámsírodon,
hisz oly sokáig szomjúhoztál,
oly sokáig vegetáltál!
Aszott leveleid, aszott virágaid
hogy újjászületnek
éltető víz hullámain!
Újjászületnek,
hogy egyetlen órát élhessenek
mégis…
Nézd, nézd!
A nap hogy süt,
sugarait szikrázón szórja rád,
s amit adhat,
ugyanaz, mint eddig:
mint meleg, szerető tenyér,
forrón simogat,
amint egyre távolodsz.
Most fürdőzz,
napsugárban,
Duna hullámai között!
Ó, igaz, mily boldog halál?
A nap süt.
Csillámló sugara a hullámokon,
s a hullámokról homlokomra táncol,
Duna párája,
szellőben illata
körülölel,
Elindulok immár.
A lépcsőn
felfelé lépkedek…