irodalom

12791: "De ami Williamben igazán vicces, hogy nem is a drámáival akart szórakoztatni és pénzt keresni, hanem azzal, amit a színpadon előadtak, a látvánnyal és a játékkal. Azoknak, amit mi ma remekműveknek hiszünk, szerzőjük szinte nulla jelentőséget tulajdonított, a színjáték melléktermékeinek tekintette őket, eszébe se jutott, hogy érnek valamit"
-- ezt honnan lehet tudni? úgy értem, biztos ez? nem lehet, h. csak egy irodalomtanár így adta elő egyszer poénosan ezt a dolgot? Utólag hogyan lehet ezt rekonstruálni?

12802: Hamvas Béla szerint például az egész kánon maga egy nagy tévedés, és a magyar irodalomból csak Bessenyei ér valamit. Komolyan érdekelni kezdett Bessenyei, olyan evidenciával emlegeti Hamvas az ő mindenek felett valóságát :-)

12802: Nem mondasz igazán mást, mint én, ha belegondolsz - csak te tévedésként és/vagy nem-tévedésként definiálod, amire én azt mondom, valójában nem mondható meg, hogy tévedés-e vagy sem.

12795: Talán majd az irodalom2-ben egyszer sort kerítek rá :)

12796: Hát tény, hogy az alma pirossága és a jég hidegsége tényszerűbbek, mint amennyire ténynek vehető egy-egy mű értékes v. kevésbé értékes volta.
Bár mint tudjuk, a Doppler-effektus megváltoztathatja az alma színét, és a jég is lehet forró kellően magas nyomás alatt, hehe :D :D
Ettől függetlenül, kánon, tetszik, nem tetszik, van... leginkább spontán dolog ez, de aki kiismeri a benne ható főbb erővonalakat, az elég jól bele tud avatkozni... és az is biztos, hogy a kánon szükségszerűen tele van és lesz tévedéssel, sőt, szinte csak azzal van tele,
mégis, néha vannak esetek, amikor az értékítéletek eléggé biztosnak tűnnek...

12800: nem arról van szó, hogy nem akarlak megérteni. de az állításnak helytállónak kellene lennie ebben az esetben is. már ha állítás. de majd mások vitáznak ha akarnak, jóéjt:-)

12798: Figyelj, ha feltétlenül rögtön a világ leghülyébb összehasonlításával akarsz jönni, akkor valóban közölhetem azt, hogy azon az elméleti szinten, amiről beszélek, és amelyben - mivel elméleti, tehát nem használja az egy szóval leírás kényelmes és gyakorlati trükkjét (lásd lektűr szó) - valószínűelg senkinek nem jutna eszébe ez a kérdés, szóval akkor tessék, azt mondom, igen. (Persze elég valószínű, hogy nem is akarsz megérteni :P De nem tűnök szemétnek:) )

12797: jópont:-)

12796: ezek szerint, a Romana "novellák" egy lapon említhetők mondjuk Esti Kornéllal? vagy ez most akkor belédkötés, és nem tényszerű?

12789: én szeretem Kunderát :)

12786: Valahogy úgy. Talán pontosabb az, hogy egyetlen mű sem hordozza magában az értékét, sőt egyetlen műnek sincs _magában_ értéke - azaz minden írott anyag "sorsát", értékét nagyban befolyásolja az olvasó személye, pillanatnyi vagy állandó állapota, a kor, melyben él, sőt amelyben a mű születik, és még baromi hosszan lehetne sorolni.
Épp ezért ellenszenves számomra a kánon, s az azzal rokon "magas irodalom" kifejezés, "dualisztikus párjával", a lektűr kifejezéssel. Nem vagyok hajlandó a az alma pirosságával vagy a jég hidegségével egyenrangú ténynek venni sem azt, hogy Esterházy jobb, mint mondjuk Háy János, sőt azt sem, hogy Nádas jobb, mint Coelho. (És az idióta és meddő viták - avagy belémkötések - elkerülése végett: nem a "jó" vagy "jobb"-ság itt a kérdéses, az elutasított, hanem a tényszerűség.)

12794: gondoltam egy két oldalas kifejtés vs. komolyíró, lektűríró.:-))

12790: Mi legyen? :) Az két teljesen más kategória :)

12789: Mondom, több Kunderát nem olvastam :)

12782: erről meg az a mancsos cikk jutott eszembe Erdős Renéeről. enm tudom linkelni perpill.

"Hát épp ezaz, Shak. szórakoztatni akart és pénzt keresni, és no lám, mi lett a dologból (tegyük hozzá, a romantika előtt igencsak megvetették jónéhányan), más írók meg babérokra törnének, és mi meg itt lelektűrözzük őket! :-)))"
De ami Williamben igazán vicces, hogy nem is a drámáival akart szórakoztatni és pénzt keresni, hanem azzal, amit a színpadon előadtak, a látvánnyal és a játékkal. Azoknak, amit mi ma remekműveknek hiszünk, szerzőjük szinte nulla jelentőséget tulajdonított, a színjáték melléktermékeinek tekintette őket, eszébe se jutott, hogy érnek valamit: jó, jó, valamit lefirkantok skacok, csak hogy legyen egy minimális támpont, mit kéne hozni a színpadon: így születtek meg a világirodalom leghatalmasabb remekei közé sorolt művek.... és szerzőjük még annyi jelentőséget se tulajdonított nekik, hogy a szemétbe dobja őket, ha már szükségtelenné váltak, miután kifutotta magát az aktuális darab, valami idióta viszont mindig akadt, aki összeszedte és megtartotta ezeket emlékbe... Kb. mint amikor ma a dobverő a csápoló fiatalok közé repül, és a rockergyerek hazaviszi ereklyének, hehe :)
Ebben azért persze benne volt az is, hogy Sh. előtt angol földön senki ilyet nem csinált, hogy színpadi előadásokat papíron is rögzítsen. Nem volt a dolognak miértje.

12781: hm. és akkor mi legyen a poeta natus/poeta doctus sorsa?

12783: tetszett. de úgy látszik itt senkinek nincsenek jó Kundera élményei és ez elszomorít:-( a nem bemagyarázós, egz/filo mentes regényei sem tetszettek?

12774: Nem erről van szó, hanem arról, hogy ami ennyire szubjektív, az nem jelent semmit. : )))

Én most Firouz Gaini novelláit olvasom és fordítom, mint szépirodalom.
Emellett szakirodalomként a magyar sajtótörténet kezdeteiről olvasok, és kutatok.

12717: "Ha nem lennének sznobok, nem lenne lektűr sem."
Tehát te igazából nem ismered el, hogy bizonyos művek értékesebbek másoknál?

12710: Akkor lektűríró, aki nem lektűrt is ír és nem lektűríró aki lektűrt is ír :)

12708: Nem is egyszerűen csak didaktikus: egyszerűen nem bírja ki, hogy ne pofázzon annyit a szereplők és az események minden apró, nüansznyi rezzenetéről, hogy az embernek nemhogy az olvasástól, az élettől is elveszi a kedvét; egyszerűen teljesen frusztrálttá teszi az olvasót: bazzeg, ez a pasas mindent tud és mindent rám is zúdít, engem meg totál hülyének néz, és az ő világába, ha belépek, nem is lehetek más, csak totál hülye. Én a Lét elviselhetetlen könnyűségét olvastam, de nem esett nehezemre megfogadnom: Kunderát soha többé. Még Austert is falhoz vágtam, amikor ráédöbbentem, hogy baszki, ennek Kundera a példaképe.

12704: És hogy ezt tettem, ez dicsérendő vagy épp ellenkezőleg?... (komolyan nem derül ki számomra a beírásodból...)

12702: Pedig van ilyen. Vonnegut korai műveit pl. jó ideig félreértésből a lektűrök közé sorolták, és a szakma csak nehezen ébredt rá, mekkora tévedésben vannak.
De előfordul olyan is, hogy egy lektűr később történelmi vagy bármilyen külső események hatására váratlanul olyan jelentésréteggel gazdagodik, hogy átminősül magas irodalommá. Ha nagyon gondolkodnék, erre is találnék sztem példát.
Hogy a magas irodalmat később az utókor leminősíti, erre szerintem mindenki százával tudná hozni a példákat.
Igazából Jókai is lektűröket írt. Még az iskolában tanított regényei is, ha jól megnézzük, lektűrök. A legfőbb értékük ma abban van, hogy egy letűnt korról szolgálnak igen gazdag adalékokkal.
Valaki egyszer, nagyon régen ebben a topikban a Mattyasovszki-féle Hód-regényekről írta, valójában milyen gazdag kordokumentumai a Kádár-korszaknak. Pedig lehet, hogy akkor nemcsak más, de maga a szerző se vette észre, hogy miközben krimit ír, mintegy mellékesen belesző egy csomó minden mást is, ami évtizedek múltán talán épp a legfőbb értéke lesz.

12699: Hááááát.... Biztos van ilyen is, de én ezt vélem inkább a ritkábbik esetnek. Részben abból gondolom ezt, hogy általában szakmától függetlenül is, a legtöbb emberben azért van egészséges önismeret. Másfelől meg, amit írtál, abból azt olvasom ki, hogy mintha azt gondolnád, hogy a lektűríró és a "komoly író" (a szintén béna "komolyzene" analógiájára alkottam ezt a hülye szót csak itt, csak most, mert jobb nem jutott eszembe) között az a különbség, hogy a lektűríróból bizonyos képességek hiányoznak, amik megvannak a "komoly író"-ban, de a "komoly író" alapvetően mindent tud, amit egy lektűríró, és tkp. ha akarna, bármikor kirázhatna a kisujjából lektűröket. Pedig ez egész biztosan nem így van, a lektűr művelése megkíván olyan képességeket, képesítéseket, amik nem feltétlenül kellenek a magasabb irodalomhoz, sőt, sokkal inkább el kell sajátítani, mint szakmát, rá kell érezni, mitől fog a lektűr működni, ezenkívül a lektűrírónak a szabadsági fokai is jóval szűkösebbek: mindezen okból nagyon el tudom képzelni, hogy sok már életében klasszikussá váló, kanonizált szépíró lektűrt nem tudna írni, ha belegebedne sem, vagy mert a megszokott szabadság hiánya bénítaná, vagy mert egyszerűen nem lenne képes ráérezni, mire kattan az egyszerű, csak szórakozni vágyó olvasói lélek, vagy mert nem lenne képes lebutítani magát a kívánt szintre, amihez szintén kellene egy nem gyenge színészi képesség.
Az én véleményem az, hogy a lektűrhöz szükséges képességeket nem úgy kapjuk meg, hogy a magasabb irodalomhoz szükségesből elvonjuk azokat, amik csak ahhoz kellenek, és vesszük a maradékot: szerintem ez két külön szakma, amit külön-külön meg kell tanulni, az egyik inkább tényleg csak tanulható, míg a másikban a tanulásnál is fontosabbak bizonyos ösztönös, intuitív képességek.

12674: De most ez komolyan konszenzusos vélemény??? Kik között?

12674: Hát ez tényleg HEHE :)

12747: Mi az az elemi részecskék?

12776: persze, az a legérdekesebb, de az is, hogy hogyan működik ez a gépezet. Baromi összetett. Egyszer próbáltam erről dolgozatot írni Babits kánonalkotása apropóján, elég soktényezős a dolog.
(Ha érdekel, átküldöm, ha írsz címet kispirosban.)