Nagggyon le vagyok maradva, de még pár napja
be akartam írni, hogy Stephen King a Stand by
me-n kívül is írt nem horrorisztikus,
ámde annál jobban sikerült
regényt, példa erre a Green Mile
(Halálsoron) meg a Shawshank Redemption (A
remény rabjai). Ugyan egyiket se olvastam, de
nagyon jó filmet forgattak
mindkettőből, ami azért
árulkodik arról, milyen lehetett az irodalmi
alapanyag.
Egyébként ha már a lektűrnél
tartunk, kíváncsi vagyok, ki olvasta
közületek az Eragont és mi a
véleménye róla. Szerintem a regény
bőven megért egy olvasást, a film
viszont csapnivaló volt, nem is értem, a
szerző hogy járult hozzá a
történet ilyen durva
megcsonkításához. Mostanában
olvastam, hogy rengeteg gyűlölője van
a szerzőnek, Christopher Paolininek, akik
közül a legtöbben maguk is fiatal (vagy
nem olyan fiatal) írók, akik azonban nem
tudtak ilyen könnyen érvényesülni,
hiába eredetibbek vagy tehetségesebbek
esetleg. Ezt a Paolini gyereket meg szinte
Antikrisztusnak kiáltották ki, és
ízekre szedik a könyveit, mondatonként
bemutatva, hol koppintott a Gyűrűk
Urából meg a Csillagok
háborújából. És szerintem ez
szánalmas, akkor is, ha igazuk van. Lehet
irigykedni, hogy a Paolini szülőknek van
egy kiadója, és ezért fiacskájuk
írását könnyűszerrel ki
tudták adni, meg hogy a gyerek ráért
járni az országot és
felolvasóesteket tartani, promotálni a
könyvét, mert nem kellett dolgoznia (se
iskolába járnia?), mint más, talán
tehetségesebb, de kevesebb hátszéllel
rendelkező (fiatal) szerzőknek. Ezért
még utálni is lehet őt. De hogy egy
magát valamire is becsülő
író odáig süllyedjen, hogy
hosszú oldalakon keresztül taglalja,
miért van rosszul megírva egy másik
szerző könyve, és hogyan kellett volna
jól megírni, az azért már
elárul valamit az illető
íróról is. Én mindenesetre nem
lennék kíváncsi egy ilyen embernek
semmiféle írására.