Az embernek vannak olyan étkezései az
életében, amelyeket valami miatt megjegyez
magának. Vagy mert annyira jó, vagy mert
annyira rossz, vagy mert valami miatt
különleges. Nekem több ilyen
élményem is van. Utólag persze
nehéz eldönteni, hogy mi miatt volt annyira
emlékezetes. Hogy az étek tudott-e valami
különlegest, vagy az éhség
tette-e. Vagy a helyzet. Mindenesetre nekem az egyik
ilyenem egy combhoz kötődik. Nem birka
ugyan, hanem pulykacomb. Kenutúrán volt
hozzá szerencsém, ahol a gasztronómia
ugyan hangsúlyosan van jelen, de nem éppen
az elit volta miatt. Többedik napos
éhezés, homokízű konzervek,
maradék kekszek ketchuppal (én nem! de a
többiek) elfogyasztása után, egy Apuka
látogatta meg a társaságot, és
ő hozott egy egyben fokhagymásan,
zsírjában lesütött pulykacombot.
Hát az valami csoda volt ott, a Tisza-parton.
Égi szerencse. Azóta itthon is
próbálkoztam vele, de sose is lett olyan,
mint amaz volt. Az éhség, a helyzet; nem
tudom. De sose sikerült leutánoznom. A
többi történetet egy másik
alkalommal. Most éppen ver a sors.