Nőszirom
Azt te csak hiszed, hogy azzal az
ajtócsukással
nem mart belém, forró tenyerembe, a mord
kilincs,
s bár végleg elnémult akkor a zár
nyelve, lánccal
tépted szűkölő dühömet
- ha nincs kulcs, nincs bilincs.
Azt te csak hiszed, hogy azzal az
ajtócsukással
kiszaladt a film, s ollóval lapozom a
könyvet,
amelyben együtt fordult pennánk; és
mert ma mással
látsz, tünde-boldognak - hogy nem gondolok
rád többet.
Azt te csak hiszed, hogy azzal az
ajtócsukással
elszakadt a fonal, mit, ha ma megpendít
örömöd,
vagy bánatod, nem kapom fel a fejem, hogy
lássam,
múltam, vagy jelenem roppant - hogy szívem
kilökött.
Te csak hidd, hogy a sóhajok végén
pontok vannak.
Hogy a szeretet-zsarátnok loppal oltható.
Én pedig megtartom lassuló magamnak,
ami csendben pár emlékké oldható.