Na még egy szomorkás (de nem is)
-----------
Lehet, hogy képzelgés, de mégis
…
… már időnként
búcsúzom.
Néha elköszönök fáktól,
csillagoktól,
függönyön átsejlő,
játszi napsugártól,
a felhőktől, nyíló rózsa
illatától,
a hegedű szívet fájdító
hangjától.
Enyhet adó, simogató lágy
szellőtől,
virág szirmán
gömbölyödő
harmatcsepptől,
lelkem-tisztító, végtelen
hóeséstől,
bódító illatú nyári
reggelektől.
Minden nekem kedves
gyönyörűségtől,
amit nem vihetek át …
… de ki tudja? Hisz nem tudhatom
mi az, mi vár odaát?!
2001-06-17