{{{Törölt hozzászólás!}}}
35399:
Kedves Zoltán!
Minden távolabb álljon tőlem, mint az,
hogy „csesztesselek”!
Mindössze annyi történt, hogy
elolvastam egy verset, és az élmény
különféle érzéseket
gerjesztett bennem. Nem ez a célja egy
versnek?
Ahogy egy-egy látvány, illat, íz vagy
dallam mindenkiben más- és más
érzést kelt, ez a sorsa akár egy
versnek is.
Egy jól megírt vers szerintem mindenkiben
közel azonos érzéseket kelt. Én
legalábbis azért írok le valamit, mert
szeretném egy érzésemet, egy
élményemet, bagy akár egy vágyamat
megosztani másokkal, és erre praktikusan egy
vers meg is felel. Ha ez nem sikerül, akkor
valószínűleg elrontottam valamit.
A Te versed disszonanciát keltett bennem. Ha ez
volt a célod, akkor ez egy jó vers.
Leveledből azonban azt veszem ki, hogy
reakciómat Te személyed elleni
támadásnak véled. Biztos, hogy ez az
én hibám?
Az Anyai szerelem már a címben is riaszt.
Ettől ez még lehetne jó vers, ha az
olvasás során ez a rossz ézrés
fokozatosan feloldódna, ehhelyett a vers tele van
képzavarokkal, bukfencekkel, a magától
értetődő dolgok
különlegesként való
kezelésével, a pátosz
kétségbeesett keresésével.
Leveledben József Attila olvasását
kéred számon rajtam. Visszafordítom: -
Szabad-e József Attila után -
különösen, ha őt
hivatkozásként használod –
anyaverset írni ilyen igénytelenül?
Az én belső sírásomról: -
Csak három irományom nézd vissza, itt,
ezen a topikon! Melyikből volntad le ezt a
következtetést? Én vagyok az, aki
már közhelyszámba menő dolgokat
kísérel meg közhelyes módszerekkel
előrángatni? Melyik versedben lehet
legalább utalást találni arra, hogy
könnyed vagy és vidám?
Csak a rímre apellálok.
Még egy bökversnek is megkísérlek
legalább hozzávetőleges
versformát adni. Nem keverem a rímes és
a szabadverset. Egyébként egy verstől,
amely rímesnek indul, és később
folyik át szabadversbe, mindig van egy olyan
érzésem, hogy vagy nem képes az
illető végigvinni a dolgot, vagy nem
túl fontos a számára. Ja, és ha a
rímek nagyrésze ragrím, akkor ez
már csak a hab a tortán.
Nem hiszem, hogy egy vers megírása feloldana
bárkit a helyesírás szabályai
alól. A „reményvesztett”
szót akkor is egybe kell írni, ha
egyébként lemondunk az írásjelek
és a nagybetűk
használatáról. (Le lehet mondani,
valóban, ha az így generál
monotonitásnak valódi szerepe van,
kétlem viszont, hogy válaszodban ezért
alkalmaztad; inkább lustaságot, vagy
nemtörődömséget gyanítok a
háttérben.)
Nem ártana gondolkodnom – írtad.
Valóban, ez egyre nehezebben megy már, mint
ahogy elmém sem tanítható olyan
könnyen. Hiába, ebben a korban (és
ennyi ivás után) már nem sok
barázda „csúfítja” az
ember agyvelejét. Talán éppen
ezért ragaszkodom Nálad jobban a
tradíciókhoz.
Még egyet:
- Kisiskolás koromban voltunk néhányan,
akik kedveltük az irodalmat, ennek ellenére
– vagy tán éppen ezért –
nem mulasztottuk el nagyjaink
parodizálását, néha még
szinte kicsúfolását sem, és
láss csodát: - ezek a remekművek
(Walesi bárdok, Toldi, Mama, stb.) semmit sem
vesztettek ragyogásukból. Egy
remekműről lepattannak a gúny, az
élcelődés nyilai. Ja, és az is
igaz, hogy egy-egy ilyen csíny segít jobban
megérteni, és megjegyezni egy igazi
műalkotást, legyen az vers, szobor vagy
zene.
Karinthy nem kímélt senkit, se
élőt, se holtat.
Kortársai között mégsem nagyon
akadt, aki ezért megorrolt volna rá, Vagy ha
igen, hát nem mutatta. Ők tudták
ugyanis, hogy akinek nincs humora, az egyéb
aljasságokra is képes!
További jó alkotást, és sok sikert
kívánva maradok tisztelettel
Gyurcsi – Zalán György