ld. még 15130.-nál....
Tévelygő-czyi:
("hősének")
(töredék)
ELŐHANG
1. Hősökért nem kell a múltba
visszamenni,
Rozsdás páncélinget fényesre
kaparni,
Ámulva számolni csorbát
huszárkardon,
Szemtől szembe víni, ottan nem volt pardon!
Volt, aki töröknek fütyülte a
Zorbát,
Volt, aki nem tudta, mit jelent, hogy szorbát;
(Volt, aki úgy hitte, nem is jelent semmit,
Na de ezzel mostmár ne törődjünk
ennyit!...)
2. Voltak ott pasasok, kékellők és
sárgák,
Mindannyian egyként rühellték a
spárgát;
Voltak bölömbikák,
bákórók és Bandik,
Ott fújták a nótát
Padödök és Szandik.
Hallgatóság között hős volt
minden klakőr,
Fene a tenyerét! - ne ott nőjön a
szőr!
Volt hát mindenféle, aki nagy volt
régen,
Mégse róluk dalljunk, ejtsük őket
szépen!
3. A mi egyik hősünk (abc-ben
járván):
Halkan fenekedik, O'Sziporka Kálmán.
Mint hímzett anyagból megszőtt
szorítópánt,
A fejünkre nőhet Putnoki Friss
Lóránt.
(Akinek az anyja, köztünk legyen
szólva,
Majdhogy tűzokádó
házisárkány volna!
Na és még az apja! Arról ne essék
szó!)
Figyelj, olvasó; már kezdődik a
cécó!
4. O'Sziporka Kálmán termetes
legényke,
Egyik karja ötre, másik karja hétre
Veri ki a taktust, meg a bámész orcát;
Rángati haskóján ráncos
gatyakorcát,
Bejelentést tészen, mindenki hallhassa,
Nagyothalló pápa szemmel olvashassa:
Itt van, itt van vége, készen az
Előhang,
Indul a cselekmény, felgördül a
firhang.
E L S Ő É N E K
melyben a hősök a rontás
elkerülése végett kígyót,
békát
kiabálnak múzsáikra, mielőtt
útra kelnek a Rózsa országába
1. Mint karfiol virág olyan a Te ajkad,
Sholl reszelő után kiált a Te sarkad,
(Egyenként venném a lábujjadat
számba,
Talpacskádba súgnék, miként
telefonba.)
Ha esik az eső, orrodra vigyázzál!
Szemed is takard be! (Micsoda virágszál
Vagy ilyenkor, bébi! szint'
letepernélek!)
No de félre vágyak! Másról
szól ez ének!
2. Nevezetesen hogy Putnoki Friss Lóri
Viperát és unkot kívánt
szerteszórni
Szana el a gangon, nyomuk is látszana,
S így nem merne erre bejönni a banya;
Akitől a Lóri, és szintúgy a
Kálmán
Olyannyira tartott, hogy azt már
szanálnám,
Mint mikor a turmix, megtömve eperrel,
Amint ittad volna, kezedben repedt el.
3. Ha érik a szőllő, orrodra
vigyázzál!
Be ne husson rajt' egy repülő
ökörnyál!
(Piszén pisze Panka pöszén mond
beszédet
Nózikád a legszebb, egyem a piszédet!)
Tekinteted olyan, mint kobrának a síp
Másfelől meg minden félős
nyuszit vadít.
(Nézésed tutajos, pe'ig nem
szállítmányoz,
Kígyóbűvölőnek rendelt
állítmányhoz.)
4. Termetedre nézvést bátran
kiabálom:
Árnyékodhoz képest a valóság
álom.
(Szarvasűnők közt is Te vagy a
királynő
Műfogsora, kincsem, mígcsak a homály
nő...
Éppen ezért, kérlek, ne fogd meg a
kígyót,
Ne kóstold a békát, mert az úgy
nem gyógyít,
Ne is paráználkodj százszorszép
virággal,
Mert nem békülhetsz meg akkor a
világgal!)
5. Márpedig ma éppen megbékülni
kéne!...
(Kálmánnak s Lórinak nem tetszett a
néne,
Aki most a kapun tótágast
besétált
(Puha nyoszolyában érdemelne
kétvállt)
Az ő nyelve hegye a legvégén
szétvált -
Azt gondolnád sikló -, pedig ő egy
kétvál-
tozós függvény, nézd az
abszcisszáját!
Csak csókkal engedné betömni a
száját.
6. De e néne mégse tetszett hőseinknek
Kell oda lélek is, legalább szerintek.
Olyan volt mint Hégel diálektikája
Karcsi a Marxéktól figyelmeze rája:
Figyeljél már Lóri, az a baja ennek,
Tótágast sétálva, annyi a
léleknek!
Állítsuk talpára, hátha akkor
jobban
Kiderül a helyzet. Hallgat-e, vagy robban?
7. Végül Karcsi, Lóri elkapták a
Macát
Talpra állították, paskolták az
arcát.
Ébresztő te Maris, van tenéked lelked?
Olyan az, mint a gőz, szívben, fejben
terjed.
Mondd el, miért jöttél ide bé
mihozzánk?
Vagy csak ijesztgettél, és a frászt
hozod ránk?
Szót kapol Te is mint minden lekes állat,
Véleményt nyilvánhatsz. Ne rángasd
a vállad!
8. Maris még egy kicsinyt támolyg, de a
szája
Pengeként kinyílik, rajta át a
mája,
Epéje nyilatkoz, imígyen sziszegi:
Seggfejek az Első Ének meddig tart ki?
Kigyót, békát, unkot szórtatok
szimbóli-
kusan a múzsákra. S bár a büszke
Lóri
Megidézett engem, de bizony hiába
Második Ének jön ennek a
farába'.
9. De még mielőtt a Második-ra
térnénk, -
Apollon áldását verseinkre
kérnénk -,
Van még egy feladat a fakadat előtt
Nevezetesen: minden vadra, mit lelőtt
Valaki már régen - szellemük ellebeg -
Gondoljunk kicsinyég velem, velük, veled;
Hogy a lélekország ne üssön oly
nagyot,
Mint ami érdemünk szerint nem adatott.
10. Szóval mielőtt a Másodikra
térnénk
(S művünkre valóban annyi
áldást kérnénk,
Amennyit jó szívvel Apollón adhatna),
Azelőtt álljunk meg, s nézzünk az
ablakra,
Amelyen kihajol valaki... na, ki az?
Széppataki Róza! Vazzeg, ez nem igaz!
Ropogós rokolya, kaláris a nyakán,
Így szólott a kérdés cseresznye
ajakán:
11. Vadra lőttetek ti karakán
legények?
Hát a háznál minden nyúl már
megvolt néktek?
Minden kuzin, néne, osztálytárs
megkapta
Azt, amit óhajtott, ami helyrerakta.
Majd, ha ezt a kérdést
vizsgáltátok tényleg,
Jöhetnek a vadak, szellemük ellebeg.
Mégis, mielőtt még tisztába
tennétek,
Következzék végre a második
ének!
M Á S O D I K É N E K
melyben a hősök először
tisztába
teszik a szelídeket és a vadakat,
majd Apollón áldásával útra
kelnek a Rózsa országába
1. O'Sziporka Kálmán mélyen
magába néz,
Lelke fenekéről sokmindent kiganéz,
Mégse talál olyan házinyulat egyet
Se olyat akivel nem szedett ő meggyet.
Fölmászott ő minden fára, ami
hagyta,
amin nem volt tüske, ami megszaggatta
Volna a gatyáját, amire büszke volt,
Mert nem volt azon egy szakadás se, csak folt.
2. Szőllejük volt nekik homokos
dombháton,
Benne sok gyümölcsfa, talán
harminchárom.
Kajszi volt a legtöbb,
rózsaszínű, hamvas,
életuntság ellen ezt ír föl az
órvas.
Meggyről már beszéltünk, hanem a
cseresznye
Ropogós és színre f e h é r volt,
mint keszke-
nőd színe, amellyel törlöd eper
ajkad,
Csók előtt, hogy fösték ne
maradjon rajtad.
3. Almáról, körtéről most
nem is beszélek,
A fakadat miatt, nem visz rá a lélek,
Ámde a szemekről legjobb szó a szilva,
(Hátul a bokáján az ina puszilva,
És, hogyha úgy érzed, elkélne itt
egy pé,
Eredj Ithakába vár rád
Pénelopé.)
Szilvaszemű lányok nőttek
arrafelé,
Kérem helyett gyakran aszonták
szilvalé.