FRANCOIS VILLON: CHANSON A PÁRIZSI
SZÉPASSZONYOKRÓL
Szeress brit dámát, régi lordok
utódját, szeplőst,
kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
fölött az őszi
szélzúgást:
szeress szír asszonyt, lassú
tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát
Bizáncból,
arany-termekben vénülőt:
szeress nagy mellű, lágy flamandot,
ki úntan s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a
földön,
mint a párizsi asszonyok.
Keresd szláv hitvesed szemében
alkony táján a nagy talányt:
ölelj cigánylotyót a réten:
szeress arab nőt, perzsa lányt,
borulj sudár s fehér hasára,
mely hűs, akár a gyík hasa:
hágj fel Madonnád ablakára
lajtorján május éjszaka:
hajolj mór rabnőd íriszére,
hol zöldessárga fény lobog:
nem csókol asszony úgy a
földön,
mint a párizsi asszonyok.
Utazz, s hajózd be mind a tengert,
kutass fel messze népeket,
imádj kígyójárású
berbert,
kívánj nagy lábú németet:
várd hölgyedet brokát ruhában
Toledó őszi lombja közt,
vagy kurtizán a Szuburában
forgasson tejszín combjai közt:
szeress zsidólányt, búst és
édest,
mint május éji óborok:
nem csókol asszony úgy a
földön,
mint a párizsi asszonyok.
Jegyzet:
Tudom, hogy vannak még ezerszám,
örmények, lappok, négerek,
sárgák, oly aprók, mint az
öklöm,
s mindig csak csókra éhesek,
hinduk, litvánok, svédek, írek,
bretónok, szerbek, angolok:
de egy sem csókol úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.