Árnyékhimnusz
(Az árnyék dala a fényhez)
Te szerető fény ki az életre
hívtál,
Alkotó sugár ki magadból
nemzettél,
A testtől született és fény
rajzolta vágy,
Az árnyék szól hozzád, mert
megteremtettél.
Eddig nem tudhattam ki vagyok és mennyi,
A sötét része voltam, s
szétfolytam benne,
Te tudtad azt először végre
megtenni,
Hogy úgy tudok élni, mintha testem lenne.
Megszabod létemnek szűkös
határait,
Szétégetsz, elégetsz, ha utadba
megyek,
De megadod életem titkos vágyait:
Érzést, mozgást, vágyat és
azt hogy egy legyek.
Szólítalak hát, hogy téged
köszöntselek,
Elmondhassam hálám mindem percemért,
Hódoljak neked és hogy szerethesselek,
minden fénylő égető
pillantásodért.
Add hát meg nekem a létezés
örömét,
A mozgás, gondolat az érzés perceit,
Ha a sötét egyszer átvenné
örökét,
Várhassam újra a teremtő szemeid.
A sors éltetőmmé és
gyilkosommá tett,
Pusztíthatsz is ha el kell pusztítanod,
de mégis rabod vagyok, mert létemhez
kell,
Az a sötét folt mit fényed
meghagyott
Egy kis szösszenet magamból egy ismeretlen
ismerős unszolására:)
és mégegy:
Barátság
Ha érzed világod omlani készül,
Múltad, jelened jövődet nem
látod,
Kezét nyújtja valaki az árnyak
mögül,
Arc nélkül is tudod ő a
barátod.
Valaki kivel összeköt egy kapocs,
kapocs mely ha igaz örökké
való,
Ám ha bűnös, vagy te elveszni
hagyod,
Helye fájdalmas, lüktető és
maró.
Érzés, mely világokat mozgathat,
Érzés amelynél nem létezik
tisztább,
Érzés amivel sokan csak játszanak,
És meglepődnek ha egyszer
visszavág.
Megfoghatatlan, ám létező
őserő,
Érzés mi nemes, mi emberré tehet,
Érzés mely áthat, és mindent
besző,
Érzés mely életté teszi az
életet.