Kinyítottam elötted szívem,
De hamar elvesztettem hitem.
Máskor oly kedves hangod,
Most feketébe vonta alakod.
Gyilkos pillantásod, nameg
Nem létező kedves hallgatásod
Tőrként ütött szívemre,
Megsebezve azt végleg.
Ég a lelkem, ég a szívem!
Barátság?
Badarság?
Tőled jött a sérelem,
Kire rábíztam volna életem.
Csalódtam benned,de ez téged
Annyira érdekel,
mint a reggeli nap halovány fénye.
Könnyeim nem mutatom,
De tudom, előbb-utóbb lebukhatok
S akkor majd magyarázom szemem
vörösét,
Mely később is jelen lesz tekintetem
díszeként.
Barátság?
Badarság?!
Szívemen szinte látható a seb,
Mely sosem lesz egy beforrt heg.
Örökké ott marad,
És ez nem más, mint a te sarad!
Évek multán emlék lesz csak,
Oly kemény, mint a vas.
Belémrögzült a tudat,
Hogy szívemen mindig legyen lakat,
Mert a már most elállíthatatlan
vérzés
Továbbfajul és magával hozza az
elenyészést.
Barátság?
Badarság!