Álom
Álmodtam. Nappal is csillagok ragyogtak az
égen.
Bárányfelhőn úsztak tova a
végtelen Nagy Kéken.
A Göncölszekér port kavart a
tengerparti homokban,
Emléked után kutattam a
vízbevesző nyomokban.
Egy képet kerestem. Huncut kis mosollyal
igézőt,
De nem leltem, csak fájó emléket
idézőt.
A hangodat kerestem halkan szóló távoli
dalokban,
De elmerültek mind lábam alatt a
habokban.
Nem találtalak sehol. Talán soha nem is
léteztél.
Nem is volt olyan érzés, amit
énirántam éreztél.
Csak én hittem, hogy ez másként van.
Miért?
Ez az, mit az ember ébren már meg nem
ért.
Álmomban valóságos volt az, hogy
szeretlek,
És a fájdalomtól meggyötörten
téged kereslek.
Ez a kép most miért oly’ tiszta, Nem
tudom.
Könnyen lehet, hogy ébren is csak
álmodom.