Fakanálkirály
A hintaló elfáradt,
s összetört azóta,
bár nem is volt enyém...
de játék volt a rosta
- a homokhoz az illett,
s épült sok hősi vár;
katona volt a bot,
kidobott fakanál a király.
Emlékek kísérnek,
pedig már
őszbe vegyültem,
elmúlt évek álmai
félig sikerülten
loholnak nyomomban,
s míg a mával hadakozom,
a gyermekkor csengőin,
harangjáték szól halkan,
mint mikor puha füvön
elbújva hasaltam.
Keresném újra
a fakanálkirályt,
de elporladt régen
az évek tüzében;
a várakat azóta
szél szórta porba
vegyülni, s örök dallamok
tanulnak bennem hegedülni,
mert szép volt a régmúlt,
akkor is, ha fájók a hegek,
hisz a legnagyobb seb az,
hogy már nem lehetünk
- azok a régi - gyerekek.