Magamban, lassan, gondolkodva járom...
"Magamban, lassan gondolkodva járom
az elhagyott, a puszta, néma tájat,
s szemem vigyáz, hogy arra most ne
járjak,
hol a homokban emberé a lábnyom.
Menekvés csak ez; rejtőzni vágyom
az emberek elől, kik rámtalálnak,
mert arcom őrzi visszfényét a
lángnak,
mely bennem ég, s jókedvem tűnni
látom.
S már azt hiszem, csak a hegyek s a
völgyek,
folyók és erdők érthetik meg
éltem,
mert máshol mélyen rejtve van keserve.
De bármilyen vad s zord utakra törjek,
el nem hagy Ámor, ő kíséri
léptem
vitázva, kérdezgetve és
felelve."
(Francesco Petrarca)