Vers mindenkinek

"Ha verset ír az ember
Nem írni volna jó..."

Tulajdonos: Pengő Dzsó [Dzsó]

Kategória: Művészet, kultúra, irodalom

Link a topikhoz: link

 

 
hardik lászlo [Hó]
Dzsó ha istent ismersz
töröld aztat
köszi
  • #28616
  • 2006. február 23. 23:19
hardik lászlo [Hó]
----------------köztünk az óceán--------------
nem tudom-------------------------------------már tudom
miként suttogjam el neked----------------------miként suttogjam el neked
talán mí alszol-----------------------------talán míg alszol
csukott pilláid alá csókolok jelet--------csukott pilláid alatt felébredek
nem tudom-----------------------------------már tudom
miként daloljam el neked-------------------miként dúdol a pirosló kelet
talán míg mást ölelsz------------------------várva hogy kitárd...
vagy mást vársz----------------------------és öleljed földemet
másnak örülsz---------------------------egy napon...
s én nem vagyok...-----------------------amiben megvagyunk
talán már elfeledsz...------------------az alkalom amire alkatunk
talán sose voltam...--------------------teremtett mása vár
talán nem akarsz már--------------------biztosat akar már
...-----------------------------------érezve tudni
de ha mégis rám gondolnál ----------------ha így gondolsz rám azóta
egy hideg téli hajnalon -----------------...hideg van este és tél
hunyd le szemed -----------------------hunyt szemem alatt
s a legforróbb szerelmet ---------------forró szerelmed csókja
csukott pilláid alá csókolom ------------útját találva hazatér
  • #28615
  • 2006. február 23. 23:19
Sárossi Bogáta [Kisilon]
//lüke eltévedt királyfik vagytok//
  • #28614
  • 2006. február 23. 23:18
Pengő Dzsó [Dzsó]
28612: Szerintem így is király!
hardik lászlo [Hó]
oké
kompjutermágus vagyok
akkor most megint
elválasztólag
merez két versek
  • #28612
  • 2006. február 23. 22:57
hardik lászlo [Hó]
................köztünk az óceán...................
nem tudom már tudom
miként suttogjam el neked miként suttogjam el neked
talán míg alszol talán míg alszol
csukott pilláid alá csókolok jelet csukott pilláid alatt felébredek
nem tudom már tudom
miként daloljam el neked miként dalol a pirosló kelet
talán míg mást ölelsz... várva hogy kitárd...
vagy mást vársz... és öleljed földemet
másnak örülsz egy napon...
s én nem vagyok... amiben megvagyunk
talán már elfeledsz... az alkalom amire alkatunk
talán sose voltam... teremtett mása vár
talán nem akarsz már biztosat akar már
talán már nem tudod... érezve tudni
de ha mégis rám gondolnál ha így gondolsz rám azóta
egy hideg téli hajnalon ... hideg van este és tél
hunyd le szemed hunyt szemem alatt
s a legforróbb szerelmet forró szerelmed csókja
csukott pilláid alá csókolom útját találva hazatér
  • #28611
  • 2006. február 23. 22:56
Pengő Dzsó [Dzsó]
-Ha dél van a városban
Ócska függönyén a nap
Átles mint bizonytalan kezdő
Eljött-e aki számít
És nincs e túl kevés ember jelen
Az utcán
Forgalom lankad
Kondicionált nyakkendől havazzák
Az izzadó olvadó niloningeket
És futva keblek próbálják elhagyni
Lenge ruhabörtönüket
Így délben
Mikor a városban rekkenő az élet
Én is itt mosolygok az erkélyen
Csak álmodni tudom hogy mindenki meztelen
Sört adok és pamuttrikót az izzadóknak
És rámosolygok az üveg mögött vacogó klímásokra
Minden keblet kiemelek a ruhájából
És szabadon eresztem
Mindet az örök létbe símogatom
Mert a szabadság kell nekem is
A nyári nők kreol szabadsága!
Ha dél van a városban
Minden mosoly a végtelenből táplálkozik
Mert aki a forrásvidéken jár...
  • #28610
  • 2006. február 23. 19:29
- - [-]
28602: Na ezért szeretem Bukowskit.
- - [-]
Hogy te a világ valamennyi utcáján és sikátorában, hogy én a világ bármely városának elmegyógyintézetében vagy börtönében.
Hogy kétszer adatott meg e szomorú valóság, és mindkét alkalommal a te bûvös és titokzatos házadba, a Keletre futottam, és mindkét alkalommal azzal a teljes szerelemmel öleltelek magamhoz, amelyre te tanítottál meg.
Hogy most harmadszor jöttem ki egy elmegyógyintézetbõl s a harmadik kényszerelvonásból tõled, MORFIUM MAMA. Hogy biztos vagyok, szinte biztos vagyok benne, hogy nemsokára újra magamhoz ölelhetlek.
Hogy 1970. december 23-án fél háromkor emberek beszélnek a beszédemrõl, a beszédemrõl, amely csak az enyém, hogy csak én és morfium mama ismerjük, hogy csak én és õ hoztuk elõ a beszédemben a számomra is új igazságaimat, mint például azt, hogy szeretem Giorgiót. Mint annak a kettõnek az igazságát, akik keresnek valakit ott a szobában, aki megszemélyesedjen benne.
Hogy hallottam Giorgiót.
Hogy hallottam Ettorét a földre zuhanni, és hogy szeretem egyedül gyõztesnek érezni magam, hogy rettegek egyedül maradni, bármilyen helyzetben. De hogy egyedül kell lennem, hogy Buddhává váljak.
Hogy 4,10-kor világosan és hangosan Ettore hangját hallottam, ami fájdalmában bûnrészessé tett. Hogy Giorgio hangja jelezte az igazságot.
Hogy 4,20-kor a Bologna téren én és Giorgio lényege, emléke, benyomása együtt a többieknek csak egyetlen hörgést hallattunk. Mert nem olyanok voltak, mint mi. Hogy egy idõszak elteltével a Bonaventura család az Andrea Fulvio utcai lakás egy ágyában megtalálja majd azt a kis melegséget, amit keresett.
Hogy nem akarok sebesülteket.
*
Hogy az Andrea Fulvio utcai Közösség segített megalakítani a védõseregem. Sereg, amelynek saját államától kell megvédenie magát.
Hogy a közösség, közös abban, hogy elhajtottak bennünket Indiából, és még annyi más tény a fülembe kiabálta, hogy az ellenség, amelyet a többi élõlénnyel azonosítottam, és talán még most is azonosítok, csupán az én lényem volt. Hogy talán e ponthoz érve azt is mondhatnám, hogy menekülésem, hogy ragaszkodásom a szerepemhez, hogy az utazásom ugyanannyira baljóslatú, mint amennyire jó elõjelek által oltalmazott is lehet.
Hogy keserû szájízzel váltam meg az A. Fulvio utcai közösségtõl.
Talán idõt kellett volna adnom az idõnek, hogy megédesítse azt.
E ponthoz érkezvén nem értek többé semmit, nem tudok többet. Tudom, hogy egy vonaton vagyok, amely Brindisibe megy - hogy a többi az azutánhoz tartozik, a fényes holnapokhoz és a sötét holnapokhoz. Hogy írok, hogy írtam.
*
Ó, drága. ó, szentasszony halál. ó, fõméltóságú halál. ó, hõn óhajtott halál, ó, félelmetes halál. ó, megfejthetetlen halál. ó, különös halál. ó, éljen a halál. ó, halál, amely halál. Halál, mely pontot tesz e rezgõ nyílvesszõ után.
*
1971. I. 29., Róma
Hogy zöld, árnyas és friss a fû. Hogy feltûnik a nagy kiengedés hatalmas tengere. Hogy Róma, 1970 februárjának sportos szellõje, hogy 1970. február 6. napjának szellõje homokjával megalkuvón és közönyösen befedi igazságaimat. Ki tudja! Mennyi alvadt vér után kell majd a mindenség pusztító-teremtõ gépezetébe zuhannom.
SZKÁROSI ENDRE fordítása
  • #28608
  • 2006. február 23. 19:06
- - [-]
Hogy drága apám, most elmesélem neked az utamat Indiába. Hogy biztos, bizonyos vagyok benne, hogy meghallgatsz.
Hogy jó néhány hónapja anfetaminon vagyok. Hogy egy idõszakban az anfetaminok elérhetetlenek voltak a gyógyszertárakban. Hogy a feketepiac döbbenetes árakon adta õket. Hogy az utam Nápolyba - menettérti
jeggyel - hogy Nápoly szinte szûzföldje volt az anfetaminoknak. Hogy a Rómába visszafelé szóló jegy egy vécében végezte. Hogy egy hónap Nápolyban, a városban, amely lépést akar tartani az idõkkel, megõrizve észrevétlen hagyománytiszteletét - hogy Nápolyban, a Községháza terén ott volt Gionata Usi, Lorens és annyian mások. Hogy minden nap két-három flakon Ritalin Metredin Dezoxin Psichergin Tempodex. Hogy azután egy tízezer lírás lopás alkalma és a megszállott paranoia Foggiába vitt - hogy menekülés Manfredoniába - hogy az egyetlen manfredóniai beatnik nekem adja a személyijét - hogy autóstoppal tovább Brindisibe - hogy a te szellemed, a te szavaid, a te molekuláid segítettek. Hogy ötezer lírát is elégnek találok ahhoz, hogy hajóra szálljak Gominizza felé - hogy azután, apám, semmi, de semmi fecskendõ, semmi intravéna. Hogy legnagyobbrészt csak állva utaztam, a hegyi szerpentineken, amelyek Szalonikihez tartoznak. Hogy Szalonikiben egy jogos és jogtalan bosszúra érett franciával találkoztam. Hogy, drága papa, érett volt az istennõre, de nem halál istennõre. Hogy õ visszatért Franciaországba, hogy én indultam Isztambulba.
Hogy, drága papa, Isztambul bennünket - engem egy év börtönre emlékeztet. Hogy, drága papa, én szeretlek, és szinte mindig szerettelek. Hogy nem akartam a szorongásodat, a fájdalmadat. Hogy megérkezem.
Hogy a létezés utazott. Hogy a létezés színes rongyokra korlátozódott. Hogy szóltak a harangok. Hogy lassan tizenkettõt vertek. Hogy szívesen meginnék egy pohár hideg tejet.
*
Drága, édes, jó, emberi, közösségi morfium mama. Hogy te, csak te, drága-édes morfium mama, csak te szerettél úgy, ahogy akartam. Teljesen szerettél. A te véred gyümölcse vagyok. Hogy te, csak te tudtad elérni, hogy biztosnak érezzem magam. Hogy csak te tudtad megadni nekem a túléléshez nélkülözhetetlen boldogságmennyiséget. Hogy te adtál nekem lakást, szállodát, hidat, vonatot, kapualjat, én elfogadtam õket, hogy te adtad nekem az egész baráti mindenséget. Hogy te adtál nekem közösségi szerepet, amely kér és amely ad. Hogy én 15 éves koromban csak azért fogadtam el, hogy "ember"-nek nevezett emberi lényként éljek, mert ott voltál te, aki felkínáltad, hogy másodszor is megteremts. Aki megtanítottál megtenni az elsõ lépéseket. Aki megtanultam kimondani az elsõ szavakat. Aki megéreztem az új élet elsõ szenvedéseit.
Aki megéreztem az új élet elsõ örömeit. Aki megtanultam úgy élni, amilyennek mindig is álmodtam az életet. Aki megtanultam élni a megszámlálhatatlan kezelés és morfium mama törõdése közepette. Aki sohasem tagadhatom majd meg morfium mamával eltöltött múltamat. Aki annyit adott nekem. Aki megmentett az öngyilkosságtól vagy a tébolytól, ami szinte teljesen megsemmisítette a mentõövemet.
Aki ma, 1970. XII. 22-én még elkiabálhatom magamnak, a többieknek, mindannak, ami nemes erõ, hogy semmi és senki nem adott nekem annyit, mint az én jótevõ, engem örökbefogadó morfium mamám. Aki végtelen szeretet, végtelen jóság vagy. Akit csak akkor hagylak majd el, amikor elég érett leszek halál barátnõm számára, vagy amikor annyira biztos leszek az erõmben, hogy meg tudok állni a lábamon morfium mama hathatós vitaminjai nélkül is.
*
  • #28607
  • 2006. február 23. 19:05
- - [-]
Eros Alesi: Töredékek
Drága papa.
Te, ki vagy most az égi legelõkön, a földi legelõkön, a tengeri legelõkön.
Te, ki vagy az emberi legelõkön. Te, ki rezegsz a levegõben.
Te, ki még mindig szereted fiad, Alesi Erost.
Te, ki sírtál a fiadért. Te, ki elmúlt és mostani rezgéseiddel követed a õ életét.
Te, kit fiad szeret. Te, ki egyedül voltál benne. Te, kit halottnak, hamunak, mocsoknak hívnak.
Te, ki védárnyékom vagy.
Te, kit e pillanatban szeretek, s közelebb érezlek bárminél.
Te, ki életem fénymásolata vagy és leszel.
Aki 6-7 éves voltam, amikor Szépnek - erõsnek - büszkének - magabiztosnak - nyersnek láttalak, akit a többiek tisztelnek és félnek. aki 10-11 éves voltam, amikor erõszakosnak, elérhetetlennek, rossznak láttalak, akit lidércnek láttalak, akit Kurafinak tartottalak, mert verted a mamámat.
aki 13-14 éves voltam, amikor láttam, hogy látod, hogy szerepedet veszted.
aki láttam, hogy látod kialakulni új szerepemet, az anyám új szerepét.
aki 15 és fél éves voltam, amikor láttam, hogy látod a liter borok és az üveg konyakok félelmetes halmozódását.
aki láttam, hogy látod, hogy a tekinteted többé nem szép, erõs, szilaj, nem tisztelik és félik már a többiek.
aki láttam, hogy látod, hogy anyám eltávolodik. Aki láttam, hogy látod a kezdetét egy köznapi és drámai szétesésnek.
aki láttam, hogy látod a liter borok és üveg konyakok erõteljes halmozódását.
aki 15 és fél éves voltam, hogy láttam, hogy látod, hogy elszököm hazulról, hogy anyám elszökik hazulról.
hogy a Keményet akarod játszani.
hogy senkit sem tartóztattál.
hogy egyedül maradtál egy kétszobás lakásban (plusz mellékhelyiségek).
hogy a liter borok és üveg konyakok egyre csak halmozódtak tovább,
hogy egy napon, hogy azon a napon, amelyen eljöttél, hogy elvigyél az egyik milánói õrszobáról, láttam, hogy látod magad egyedül. hogy vagy a feleséged vagy a fiad vagy mindkettõt visszaakarod abba a kétszobás lakásba (plusz mellékhelyiségek).
aki láttam, hogy látod a béke, a fegyverszünet jeléül kinyújtott kezedet.
aki láttam, hogy látod a kezeden a köpést.
aki láttam, hogy látod a szemedet, amint mazochista, bûnbánó, vérbe alvadt magányt könnyezik.
aki láttam, hogy látod a vágyat, hogy megbüntesd az életed.
aki láttam, hogy látod a vágyat, hogy ne szenvedj. aki láttam, hogy látod, hogy a liter borok és üveg konyakok egyre csak halmozódnak tovább.
aki láttam, hogy abban az idõszakban jövendõ életed látod.
aki láttam, hogy látod, hogy a fiad kábítószeres, hogy a feleséged gyereket vár egy másik férfitól (gyereket, akit neked nem akart adni).
aki láttam, hogy 3 évet látsz eltelni, aki láttam, hogy látod, hogy '69. XII. 9-én nem jössz el meglátogatni az elmegyógyintézetbe, mert meghaltál.
hogy most látod, hogy látom, hogy az elsõ most te vagy. ki játszod e játékot a halottal, hogy teszed a holtat.
De ki ugyanúgy játszol, hogy most látod, hogy látom, hogy imádlak, hogy a lét mélyérõl szeretlek.
ki most látod, hogy látom, hogy anyám visszasír. ALESI FELICE, ALESI EROS APJA.
ki látod, hogy látom, hogy megint csak a magányba menekültem.
hogy látod, hogy csak nagy, hatalmas sötétséget látok,
ugyanazt a sötétséget, amelyet én láttam, hogy te látsz.
hogy most továbbra is látod majd, amit én látok.
*
  • #28606
  • 2006. február 23. 19:02
Tót Brigitta [Brigusz, Feket...
28602: megrenditő. örülök hogy tudok "élni". azt mondom nektek carpe diem!!!
Váradi Ferenc
Megint jönnek, kopogtatnak:
"kékcédulát" szeretnének.
Szavazzon rám! - noszogatnak,
négyévenát jól megélnek!
  • #28604
  • 2006. február 23. 17:11
- - [-]
28589: aaacsak egylohadt mágush
- - [-]
Irodalmi románc
levelezés, költészet vagy valami
irodalmi ügy által ismertem meg.
kéjesen sóvárgó verseket küldözgetett
vékonyhéjú intellektualizmussal megspékelve.
nagyon zavart a dolog,
beültem hát a járgányba és irány Észak
hegyen-völgyön át
autópályákon keresztül megállás nélkül,
józanodva, frissen elválva feleségemtől,
munka nélkül, megöregedve, megfáradva;
éppen csak aludni szerettem volna egy nagyot,
mondjuk öt-tíz évig.
végre valahára találtam
egy koszos motelt az út mellett.
beültem, rágyújtottam, egy kicsit magamba
szálltam. mi a fenét keresel te itt, meghülyültél?
aztán mégis elindultam, egy órát késtem a találkáról.
elég öregecske volt, olyan vénkisasszony-féle
nem nagyon vonzó.
egy kemény, félig zöld almát kaptam tőle
maradék fogaimmal azt harapdáltam.
valami ismeretlen kór fonnyasztotta
valami fojtogatta, azt mondta
majd felfedi titkát...
tudom, mondtam neki, harmincöt éve szűz vagy.
akkor elővette jegyzetfüzetét: 10-12 vers volt benne,
az egész életműve, s nekem el kellett olvasnom őket,
közben hízelegnem kellett,
pedig a versek nagyon rosszak voltak.
később ökölvívómeccsre mentünk,
nagy volt a füst, állandóan köhögött szegény.
soha nem izgulsz? - kérdeztem.
az este nagyon megszenvedtem, de azért elélveztem.
aztán találkoztunk még háromszor, négyszer.
egy kicsit elemeztük a verseit
nyelvét a torkomig lenyomta;
amikor abbahagytam
még mindig nem élvezett el.
úgy gondolom, ha egy nő harmincöt évig
összeszorított lábakkal él,
akkor igazán késő
mind a szerelemre
mind a költészetre.
(bukowski, charles)
  • #28602
  • 2006. február 23. 14:39
- - [-]
csepp fordul
utjára csordul
csendben furcsa
úttalan fokban
  • #28601
  • 2006. február 23. 14:35
Víg Éva [veva]
28599:
:)
hmmm - tele van jó képekkel!
Szia!
szárnyKovács Dénes
búcsúszó
nedves farkasorr szimatol
prüszköli az ezüst holdnak porát
míg lelkem ökörnyálon araszol
a fényes égi köldökön át
vágyam szikrázó
párkapókcsapda csillagképháló
de a lélekfonalat vonyító kántálás tartja
köldökömön a farkas orra
éltem rigmusát szuszogja
  • #28599
  • 2006. február 23. 14:14
Víg Éva [veva]
Holnapig rád vár
a csőrét riszáló napmadár
  • #28598
  • 2006. február 23. 14:12
- - [-]
:P
  • #28597
  • 2006. február 23. 14:07
szárnyKovács Dénes
honnanhonnannemdelehetne :)
méga napmadár is b.... a csőrömet de mennem kő
az a pattintott östoneagyam morkaelementál kaleidoszkópéiban otthonosan bír vackolgatni :) )
  • #28596
  • 2006. február 23. 13:59
- - [-]
e zazem bör ös mereng em :)
  • #28595
  • 2006. február 23. 13:43
Víg Éva [veva]
28591:
Öröklét mézvánkosa
-hümmnohát! :)
- - [-]
28591: haaa... meg höööö....
:)
olanszép :)
Víg Éva [veva]
28590:
megnézegettem... :)
szárnyKovács Dénes
borostyánketrecben
morka szépe
kegyes és mégis oly vad
alant rögben feledten
kócos fuvallat
öltöztet fénysugárnak köve
ingyen kaptad az öröklét mézvánkosát
elfulló méz issza pírod
kendőzetlen izzó hődben
szelíd fal tart érintetlen
bársonyban keretezten
  • #28591
  • 2006. február 23. 13:25
- - [-]
www.shimano.com :)
de adott virtuális térben lehetne manó...
  • #28590
  • 2006. február 23. 13:19
- - [-]
mit ér a dal ha nincs aki hallja?
a szerelem a szívet néha megcsalja
  • #28589
  • 2006. február 23. 13:17
Víg Éva [veva]
28586:
:)
Egy fáradt Shimanónak
elszakadt ruhája,
lengedez a szélben,
míg végül megtalálja.
(mifene az a shimano?)
- - [-]
jaj...súlyos volt tudom... :P
  • #28587
  • 2006. február 23. 13:11