Vers mindenkinek

Napravalóddal tele zsebedben,
ott lapul egy percnyi igézet,
szavak játszanak a fellegekkel,
s tűnjenek el tőle lidércek!

ki a megmond ha tója
hullámait soraim gyűrűzik
táguló spirálban
déenes rugója felhúzva rója
emberi sorsom ha kijártam
iskolám csodám s minden napravalóm
zsebemből csordul
tig

29302:
felhőn méz? mézfelhő?
ööö... hmmm...! :)

Van, mikor
csak beszélgetés,
máskor
nevetős verselés,
s van, amikor
csak úgy jönnek
a szavak,
nem válasz senkinek
- talán magadnak!

bbb bé bé
az utca benézett ablakodon
csütörtök este lett
jó lovam ropogtat abrakodon
darabra törött a nett
igazán fontos mit ki nem mondhatunk
körül az értő néz
kocsonya csontosan... na jól, van alhatunk
illatod felhőn méz

Ha te nekem válaszoltál
a versben
is csak annyit tudok mondani
hálásan köszönöm
bíztató szavaid
de nem bízom el magam:
dolgozom sokáig

Míg néha elidőzöm
látom hogy csak beszéltek
egymáshoz így versben
de nem baj hagy erősödjön
szívetekben ez a kincs
én sem cselekszem másként

kakasszerű a halmazállapotom
nem dicsekszem csak leszögezve mondom
tarajom csálé
sarkantyom málé
(a rím miatt )

Ejj, ... kő tyúkanyó?
:)

mia

szia:)

sziaszia

Sziasztok értőn vágódósak! :)

vágom hogy vágod

kezemben egy szia
átadom és távozom
minnek jöttem nem tudom
de érzem, hogy érted

Száraz torokkal ébredek. Cserepes számon vérpettyek,
Alvadt epével kevert hab jön torkom míg köhögöm,
és Sorvadó izmokkal billegve csoszogok ki a fürdőbe.
Belenézek a mocskos tükörbe: jeges borzalom
Nyilall lüktető, zölden mocskos, petyhüdt szívembe,
Görs rántja össze száraz, kijukadt gyomrom.
A mocsok alól egy jeges tekintetü hulla néz rám vissza,
Pillantása nélkülöz mindent mi emberi volta indokolna,
Zavardott kifejezzéssel ezt suttogja: Szia.

Heló emberek,
itt vagyok és rendelek,
rendelek egy jobb életet,
és hozzá sok mosolyt véletek!!

Boci boci haiku-Fodor Ákos
Színmintás bece-
borjú, kétszer. fül,farok,
tej:nincs.-Költözünk!

Ugy eltünnék,
mint a kàmfor
csak nem vagyok
elég bàtor....
Ragaszkodom a kincsemhez!
:)

eltűntem,
hirtelen, mint a köd.
lélegzem,
de már kihűltem.
ha tehetném
néha levenném...
kikapcs. csak egy időre
míg felépül az új
jövő? nincs ilyen,
minden a múló jelen.
elhagynám magam...
de hogy kell?
nemtom, nemtom.
inkább te veszíts el.

eltűntem
magával ragadott a föld
s az idő
ahogy forog körülöttem
s a nap körül
ezt a világot már kinőttem
s bár tudnám mibe kerül
építeni egy újat
egy szebb jövőt
egy tovább menőt
ami van
elhagytam magam

Költészeted nem szító beléndek
hanem lágy és halk, épp hogy élek
halk zizegése a miértnek és a hogyannak
nem kivagyi karizmatikus hozsanna
hanem lágy simulás a beszédhez
a beszélő üzenetéhez
de nem akarok ózonlyukat beszélni a hasadba
látom én, hogy meg vagy hasadva
egy tudatos megcsinált énnek
nem való ám akármilyen ének
Tudom, te nem lobogsz, vágtatsz
nincs kapunyitási pánikod
csak egy saját szükségpázsitod
hol elheverészhetsz
nem kell nyírnod a fűvet
és a felhők is számolatlanok

tudod sok dolgot képzelek
szoktam álmodozni
levetítem az elképzeléseimet
tökéletesítem magam
(de sok dolgot képzelek)
tudod olyan lányosat is
és amikor sok a pénzem
vagy az őszi naplementét
(olyan fagyosat kissé)
amiben az alvó denevérek
magukra találnak még
de ezt mind télen
tudod ez olyan szép
és amikor este lefekvés előtt
a jövőm ábrázolom
(van benne öngyilkosság is)
kacsintok a magas fákra
és a modern házamban
a modern feleséggemmel hálok
és tudod bele képzelem magam
a jövőmbe
03.16.

Más virág? Jelentéktelen.
csak mit a kor szimbólumként üzen
egy nefelejcs? túl nyilvánvaló
a rím rá, a konnotáció
Ami meg a napraforgót illeti
a nap felé szüntelen illegeti
mohón szívva az enerdzsájzert
semmi költészet, egyszerű, mint a pajszer
Nos még talán a hóvirág, melynek
ha bátrak a költők és mernek
foglalkozni, ecsetelni lágyságuk ívét
megérne talám egy szentelt izét
2006.márc. 17, Budapest

miért mindig a rózsa?
meg a liliom.
más virág hol van?
becsületük kivivom.
a rózsa sebez,
a liliom öl,
de hol a nefelejts,
vagy más ékes hölgy...
mondjuk a napraforgó
szebb nincs nála
ezen a bolygón
s nem marad el a hála
ha végre nyár lesz már
mert kint didereg minden madár
hull a hó is
március van!
és sehol egy napsugár,
s még a ló is
a szomszédban
busan dobol patáival.

Kint csak a hideg szél jár
le-le hajtva fejét a kertre
virágok kelyhébe súgva
elkószál arra-erre
Azt súgja "hazudik a rózsa"
hisz nem szeretett ő még senkit
csak féltékeny a lilomra
és töviseit is csak rejti
Önnön szívében hervad a rózsa
szirmait a szél szórja-szórja
majd elalszik örökre csendben
és csak tétova illata marad a kertben
(anno)

Kezemben rózsa,
fejemben gondolat temérdek,
oly rég volt így,
nem is tudom, mit érzek.
Szólítasz, édes hang, kellemes illat;
kinyitom szemem s rádnézek;
már tudom, mi az: Szerelem! -
s forróság önti el szívemet...

Nahh, who all...?
senkise szeret ütöttnek látszani
de mit számítanak az öregkor ráncai
ha - if You - toll pihe öledbe
csurran cseppen
láncokat páncélom teker körém
táncaim csattanó maszlag ködén
oltatlan lobbal sebben
rettenet szép szerep hősködöm
meg lehet még tehet ős ködöm
napnak hogy szárnyal a gyertyaláng
önöskés verseim metszem

29277: Azt a kis csücsköt ki kell érdemelni,
oda csak úgy nem lehet bekerülni.
De most tessék álomra szenderülni! :D

29274: csak is középre, legbelülre,
a szíved édes kis csücskébe.