Vers mindenkinek

"igazán attól fogva élek,
amióta te vagy nekem.
Megannyi őrültségemen,
átmentett biztos ölelésed.
S otthonommá lett kedvesem,
jóságtól zöldelő vidéked.
Dolgaim elrendezve szépen,
elűzted a hideglelést.
Újjaid közt kigyúltam,
és-akár fénylő fenyőfa -égtem.
A csókod volt a születés,
Veled kezdődik létezésem."

31523:
Bélát legott énekelni bíztatja a róka
szép a hangod, dalolj egyet, legyen egy kis móka!
Csőréből a körme közé helyezi a sajtot,
dikk mán bjela-holló nektek nyomatja az altot.

31523: Béla sarkad már gombáé..

31522: gomba sarkad, Béla-lábé

31521: málé Béla kalarábé

31520:
karalábé, bála málé

31517:
Bálásra gyűrte a papírt
Hrabal bátyánk egykor,
Mi meg megyünk sörözgetni,
Találkozunk egykor.

<egy kicsinyded rigmusos vers életről, halálról, sorsról>
Ide fekszem, le a földre. Ha az égből sok eső hull,
meg a fény is elegendő, karalábé leszek én is.

Ragozás
En nem vettem komolyan,
Te nem vetted komolyan
Ö komolyan vette,
s most vele maradsz.
(angol)
lejegyezte
skorpio

31516:
tol a szél
fűt a tűz
elmos a víz
és így az egész
nem is kevés
de mégsem elég
szép is, meg nem is
igaz is, de mégis hamis
nem unalmas, mégis unom
francnak van a szabadidő :d

31515:
a gondot elhajtom,
ha nem megy magától,
sok ember nem látja
az erdőt a fától

a

Egy régebbi gondolatmenethez/hangulathoz...
*
*
MAGYAROS
(in memoriam: Bada Dada, gyújtogatóim, politikusaim, rendöreim, kurváim)
Rigófüttytől hangos lelkem,
Dudorászom, énekelem,
Azt a dalt mely lelkemből zeng,
Selyemhúros hárfákon peng.
Az élet dalát zengem én,
E játszi, vidám költemény
Csendül fel most ajakaimról,
Tovalibben, belémkarol.
De mi okom van így verselni,
Régi búmat elfedni?
Lábam előtt mély az árok,
Vaksötétben botorkálok.
Csodaszarvas vezess minket?
Kádárjános békességet?
Szabad piac, szabad madár?
Szabad az, ki kővel dobál?
Nincsen múlt és nincsen jövő,
Ölelj engem jó szerető,
Miénk az éj, csak ez számít,
Érintésed selyemkárpit.
Ha szét is verik a fővárost,
Gyűrjük össze jól a vánkost,
Szárnyaljon a kedvetek,
Szabadságra neveltek!

off: tördelések nem jönnek le :( grrr

ZSINÓR ÉS CSÖND
Szobácskád helyén: mélységes árok,
Mosolyod helyett: hervadó ráncok.
Vezettél engem, és én bíztam benned,
Most távolodsz tőlem, elfordítod fejed.
Még itt érezlek közel, pedig zuhanok,
Ripityomra törnek a földet ért ablakok.
Forró ágyacskádból jégforrás fakad,
Kezemben marad a kilincs:
Bezártad magad.
Tudom, hogy szeretsz.
Nem így.
Úgy.
Akkor ne szeress sehogy!
Ne kínozz, ne gyötörj, inkább hazudj!
Kagylóhoz ér a kagyló,
Ahogy szavaidat állom,
És amiként hangod remeg…
Bárcsak lenne álom!
Beszélünk.
Hallgatunk.
Hallgatunk mélyen.
Két fényévekre távolodott zsinórvégen.
Most szakadék van, üresség van,
És közelgő fagyok.
Fülembe döf a süket csönd,
Némaságod vagyok.
Te erre, én arra.
Borsót hánytunk a falra.
Csak állok, mint egy megkötözött,
Mint az a fal ott, kettőnk között.
De jaj, még mindig visszhangzik rajta
Mosolyodnak éktelen robaja!

AMI VAGYOK, AMIK VAGYUNK
Kérdik:
Merre tart szánalmas pályád?
Hová fut hasztalan utad?
Szólok:
Valóm a vákuum. Ez éltem és halálom.
Önnönmagam szippantom be. Lassan és fájón,
Napról napra többet és többet falok föl magamból,
Amíg te csak nősz, terjedsz, és gyarapodsz.
Emez légüres tér.
Amaz minden emlősök legszebbje,
Vagy talán legocsmányabbika.

31503: László ha ilyeneket írsz, kiadhatnád!

HOLLE ANYÓ VÁNKOSA
Megrázta paplanját Holle anyó.
Még csak november hava,
De az utcákon már szánkó k hada.
Igen, ma leesett az első hó.
Csak én építek falat magam köré,
Én játszom azt, hogy vánkosom kunyhó.
És ezt is csak miattad,
______________Csakis miattad.

A polcon
Bundája kócból,
szemében firka,
fotózható a
lilálló birka.
Gombos szeméből
cérnakönny potyog,
fonálbundából
bősz puli morog.
Pamut a szőre,
kender a bajsza,
már indulhat is
az egérhajsza!
Barna szeme, s haja
is van néhány szál,
ő a polcomon
a jó királylány.
Kreppszirma piros,
drótból van szára,
ez az én mamám
legszebb virága.

Vértelen kezem
fehér
asszony az ágyamban
ledér
végtelen szívemből
ki kér?
ki nem hisz,
csak remél.
szegény...
:)

31504:
Az éj szava hív,
de csak álom az,
s még nem örök.
Elengedem magam
- kóborló képzelet -
s az éj leple alatt
az álmodó én felett
pálcát török.
-

mr hardik
ez már tetszik!

az éj szava hív
de nem megyek.
csak vágyakozom..
forró öleléssel
nézem koporsóm
ma éjjel tán aláhullok én is
akár egy lepel
s az első fénnyaláb
majd heverve lel
vagy várok míg jön új pirkadat
várok, míg az álmok a hant alatt
újra meg újra meghalnak
s minden fekete lesz.
az éj szava hív -
micsoda kegyetlen nesz!

idegen anya nyelvén
idelenn mély kincsalád határ
odafenn határ a csillag ég
csillag ég tavában avatár
tejfehér folyóban benne még
tejfehér folyó szinén a nap tüzel
köd szele szitál be szemfedőt
szemfedő szitárral tártavaszt üzen
dermedő világra szánva fejfedőt

31490: mély tiszteletem...

Ha szemébe belemeredek,
eszementen veleremegek.
:P

Lyukas nadrágban
libabőr didereg,
mit a szél megérint,
fázósan ficereg.
Kapualj vagy pad volt
az éjjeli szállás?
Átfagyott lelkedet,
melegítse áldás.

Csend
A hold sötét fényében
Az éj nyugodt rejtekén
Súlytalanul lebegek
Az örök lét tengerén
Ábrándjaim vad kertjében
Édes vízű forrás fakad
Sebes sodrú folyót táplál
A könnyek tengerébe szalad
Talán ez már valóság
Hallom a csend hangjait
Látom az éj sötétjét
Érzem szívem lángjait
Jövőnk útjai talán
A mennybe vezetnek
Egy új világ felé
Melyet édennek neveznek
Majd a tér magába fordul
A mindenség rendjével
S betakar bennünket
Magasztos csendjével
/george/

Évszakok a temetőben
A csendes temető
A holtak nyughelye.
Sokak számára elrettentő,
Valakinek ez jelenti az életet.
Ősszel, egyetlen napon
Elgondolkoznak a holtakon.
Ünneplik őket,
Álszentül, virággal díszítik fel a temetőket.
Ez az egy nap a holtaké,
Kevés, nem is ér túl sokat,
Testük már a földanyáé.
Értünk éltek, miért nem mutatjuk ki hálánkat?
Mécsesek pislognak a novemberi éjben,
Kevés az igaz érzés az emberi szívben.
Az élet rendje: a holtakat is elfeledjük,
Százéves por fedi őket, elfoszlik lepeljük.
Télen hó fedi a sírköveket,
A sírok közt összetört mécsesek hevernek.
Miért nem szedik fel?
Mert nem gondol elhunyt szeretteire az ember...
Tavasszal enyhül az idő,
Télen szétrepedt néhány sírkő.
Ki látja? Hidd el: senki...
Velük, a föld alatt, nem törődik senki.
Nyáron kifakulnak az olcsó, múlt évi koszorúk,
Poros a temetőbe vezető út.
Rátok, régi idők emberei,
Valahogy nem gondol senki.
Múlnak az évek, szép lassan eltűntök,
Kitörlődtök az emlékezetből.
Ők nem köszönik meg nektek,
Köszönöm helyettük is, hogy éltetek.
/nurich/

hmmm...