Átutazóban
– hommage à Arthur Rimbaud –
Örökké úton – mindig
máshol alszom:
selyemben, sárban, árokpartra lökve,
szemétre vetve, bölcs könyvekbe
kötve –
széllelbélelt vadóc az utcasarkon,
akinek eszmévé rohadt az ökle
s cipőfűzőjén citeráz a
chanson,
kitől hideglelést kap minden asszony
és fogadókban ül már
mindörökre;
vigyorgok ittasan, mint dőre vendég,
ki nem is sejti, hogy palira vették
s kifizetett bután mindent előre;
az étel sótlan, rághatatlan
emlék,
a bor csak máslás, tüze is
üresség,
nem lacrima Christi, csak ócska lőre.
LXVI. szonett
„Rossz kapitány rabja lett a
jó.”
– W. Shakespeare –
Ripacsoké itt az elismerés,
a sarlatán a bölcsön jól mulat
és dögletes fekély a tiszta ész
s dogma-máglyákon ég az
öntudat,
a brávo bátor, a csaló merész,
az erdőben zsivány mutat utat,
a politika emberhúst emészt
s ünnepet ül az ordas indulat;
és láthatod te is, ha ésszel
élsz:
ügyvéd, orvos a pénzedért elad,
kufár a lelkész, árulásra
kész,
kiméri bűneid és csontodat –
Irigység, harag és
gyűlölködés
takarja lelked, mint tested a mész.