Nahy kedvencem:
GOETHE: TÜNDÉRKIRÁLY
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a
szél,
átfogja a karját: ne érje
veszély.
"Fiam, miért bújsz így
hozzám? Mi bánt?"
- Nem látod, apám, a
Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."
"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat
anyám."
- Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog,
csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne
félj:
a száraz lomb közt zizzen a
szél."
"Szép gyermekem, jöjj velem, azt
akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ok, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge
kezük."
- Hát nem látod... ott - nem látod,
apám:
a tündérlányok már várnak
reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom:
amott
a nedves füzfák törzse ragyog."
"Úgy tetszel nékem, te drága
gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
- Édesapám, ne hagyj... ne -
megállj:
megragad - elvisz a
Tündérkirály...'
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s o nyargal
tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.