Valaki sír, valaki örül,
Míg akad egy aki szabad,
Más ö mindközül,
Most sír az Ég,
Az Ég örül,
Más ez a nap,
A legfurcsább mindközül.
Már élned sem lehet,
Halnod sem szabad.
Mert a lelkem már benned él,
És veled is marad.
Az idő most elindul,
És dolga szerint végez.
Halállal mérgez majd,
Ha tudatodra ébredsz.
Még Ölni is fogsz!
Mint vadász, a vadat!
Én erőssé teszlek,
Mert bánnod,
És szánnod többé nem szabad.
Sírni fogsz majd,
Könnyek nélkül, csendben
Megáll majd az idő,
És Tengert alkot a Mennyben.
De várj lelkemből tudtodat.
A szememmel láss ez az amit adhatok.
Az időbe csomagolt tudás vár
idelent,
Pergés, mely még holtában sem pihen.
A Nap engem sem vár meg, megy elöttem
a Hold fénye meg már rég
mögöttem!
Mégis, nekem Te vagy a Hold és Te vagy a
Nap
És amivel ezeket látom most az is mind Te
vagy.