Megérzés nélkül
Az Élet olyan , mint egy nagy Folyó :
Csak árad , árad és
hömpölyög.
A Lelkemben feléled a szó
És mélyről ébredő
álmokat szövök.
Mikor fellázad bennem az Ég,
Akkor mellettem állnak az Angyalok ,
Riadtan néznek szerte-szét ,
Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok .
Hallgatok , mert a Szó , bár nekem szól
,
Még sem maradhat csak az enyém !
Hallgatok , mert a könnyem kicsordul
Az Érzések Égi fellegén .
De a Lélek ébred ! És szólni akar
!
Mikor nem várjuk , leginkább akkor siet ,
A Lélek a Halálba , a Halál a
Lélekbe mar,
Örök fejlődésre késztetve az
Életet .
A Lélek tudja , hogy mi következik !
Bár a balga Ember csak magára néz ,
Nem érdekli , valóban hol van Ő
és Ki lehet ?
És miért van megannyi szenvedés ?
Azt hiszi , a Világ magától
létezik ,
S ami van , arról Ő nem tehet !
Csak az Ész számít a Földön
és nem a Szív ,
S ezért vannak a „gyarló”
Emberek !
De mikor kopogtat benne Valaki ,
Aki szüntelen kedvesen szólogat ,
A szívében megdobban valami ,
S el kezdi hallani a hangokat !
Először úgy érzi ,
játék csupán ,
S többnyire nem veszi komolyan ,
Ám mikor magával ragadja az ár ,
Hagyja magát sodorni boldogan !
És már érzi , hogy hallgatni kell
És figyelni a belső Életet ,
Mert odakinn csak az létezik ,
Mit belülről építenek az Emberek.
Megérzés nélkül élni
bűntudat ,
Mert mikor magára ismer majd a földi Én
,
Nem talál mentségére szavakat ,
S gyötrődik addigi Életén !
Lehet , hogy jó , de lehet , már
késő .
Ébrednek az Életért
sóvárgó halott szavak ,
Elmeditál ! Milyen földi Én is most
ő ?
Mert a Lélekre minden visszahat !
Egyszer mindannyian felébredünk !
Megértjük , késő sosem lehet ,
Mert legfeljebb majd jobban éljük
Az életünk ,
Mint a csak kívül létező Emberek
!
Az Élet halni , a Halál élni akar !
A Körforgás örökkön át
örök ,
S ahogy az Ember Teste és Lelke
között
Dúl a harc,
Úgy mindig az Ég győz a Föld
fölött !
Kassai Csilla