Vers mindenkinek

Ha nem most, akkor holnap
ha holnap nem akkor ezer év múlva
Nem tilthatod meg a testnek a vágyat
Nem adhatod lelked másnak
Szeretni mindig jókor van, ezért
Nincs megfelelő ideje, kezdete, vége

már nem ölelhetsz, nem szerethetsz,
a végtelen mit ölelsz, az szakít el tőled.
és már hiába hiányzik az a semmiség,
mit tettél bűn, szívembe, mint tőr hatolt.

Ölelem benned a végtelenséget
körül vesz bennünket a mindenség
nekem mégis hiányzik egy kis semmiség
sajnos ez épp elég...

Egy régmúlt szerelem
Elmész, tudom végre itt az ideje,
Nem is kérem, hogy vissza gyere.
Bár nehéz így nélküled,
De tőled kaptam az életet.
Már tudom, mit kell tennem,
A lelked itt van bennem.
Tanítottál, mint gyermeket,
Hogy éljem az életet.
A bajban fogtad a kezem,
Örömben ölelted a testem.
Végre engedd el a kezem,
Hagyd, hogy más is ölelhessen.
Mikor kezem elereszted,
Már tudom, merre menjek,
Hogy újra boldogságot leljek,
És ezzel téged is boldoggá tegyelek.
Köszönöm, hogy vagy nekem,
És szeretsz, mint ártatlan gyermeket,
Kinek te adtad az életet.
Hát én is szeretlek, hisz te voltál a mindenem.

Szemedben láttam
egy könnycseppé változott
pillanatomat

Láttam…
Lelkemben magasra emelkedtem,
Láttam száz csodát, mit ember teremt.
Láttam réten játszó gyereket,
Szerelmeskedő felnőtteket.
Láttam szenvedést, éhséget,
Mi nemzeteket emésztett.
Láttam boldogságot, nyugalmat,
Ezer szépet és jutalmat.
Láttam réten virágokat,
Játékos apró állatokat.
Láttam szörnyű, véres háborúkat
Mik pusztítják békés virágodat.
Hallottam vidám kacagást,
Görcsös, keserves sírást.
Láttam embereket meghalni,
És gyermekeket születni.
Láttam kegyetlenkedést,
Könnyű, lélek nélküli ölést.
Láttam anyát, ki sírva eltemet,
Még ártatlan, kicsiny gyermeket.
Láttam sötét, bűnös titkodat,
Mi el nem hagyta ajkadat.
És láttam szörnyű csalódást és sebeket,
Mit ártatlan szerelmek ejtenek.
Láttam a múltat, jókat és rosszakat,
Kik egymás ellen örömmel fordultak.
Láttam a jövőt, a végzetet,
Mi lehet rosszat, talán jót jelent…

Én már maradnék ilyen maradi. =:-) Egyébként ajánlom figyelmetekbe Szerb Antal Fehér Mágus c. kötetét, ami ugyan esszé és novella, mégis hihetetlen nagy élmény minden sora.

kedves TT!
jogos a két pont, utólag is elnézést kérek. Szabó Lőrincé nem csak tiszteletem, de imádatom is:)

Bocsánat, ha tiszteled Szabó Lőrincet, akkor tedd ezt NAGY betúvel... kicsivel olyan nemecsekes... =:-(

eponine, ha igazam volt, de ha nem, akkor is, hadd mutassam be az én egyik legkedvesebb versemet tőle, csak úgy magyarul:)
szeretnélek kibontani
a hús ruhájából egészen
s meglesni új gyönyörűségben
milyenek tested csontjai
mert egész tested szeretem
és mind ami építi kint s bent
szeretnék megismerni mindent
ami benned oly jó nekem
szeretem a fogaidat
s az ujjaidat ízről-ízre
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak
két lábad futárként hozott
csuklóid forogtak emeltek
bordáid kínálták a melled
mint az ölelést a karod
s ezek a csontok rámhajoltak
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága hű
szolgái és dajkái voltak
hogyne szeretném hát ami
csak vagy s mind ami láthatatlan
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?
szeretnélek kibontani
s vigyázva összerakni
sztán ha van lelkedbe bújva
álmodni MINT MÉG SOHASEM

EGY PARISBAN JART KOLTONEK
Egyszerunél egyszerubben
Nem johettel volna szebben.
Meg bennem vibral, amint a felhomalybol
Kilépve es attorve minden gatat,
Megjarva Golgotat, egy darabot adtal
Magadbol nekem, s a vilagnak.
Apro gyongycseppek remegtek homlokodon,
Zizzent a papir, megtorve a csendet,
Kint zsongott a vialg, tombolt az élet
De mindezt te feledtetted.
Szinte jatszottak egymassal a szavak,
Amint belsodbol kitorve, format oltve
Fokrol-fokra mintaztak téged,
megmutatva egyben szenvedésed.
Nem tudnam elmondani a lényeget,
Amit akkor éreztem ott veled,
Csak annyit, hogy
Egyszerunel egyszerubben
Nem johettel volna szebben

eponine
én nem tudok oan nyelvül, de amennyire a vers felépítését látom, meg amennyire imádom szabő lőrincet, tartok tőle, hogy ez a szeretlek című verse... most nem tudnám idézne, de emlékezetből vmi olyasmi, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek...stb,
eltaláltam? esetleg mellényúltam, de naggyon?:)

Egy borús vasárnapom
Ez a nap is eltelt,
Mint bármelyik másik,
Semmittevésem
Pihenésnek számít.
És nem hiányzik,
Hogy bármit is tegyek,
Hisz lustaságom
Eléri az eget.
De néha ilyen is kell,
Néha ez is jár,
Annak ki az életben
Valamit is vár.
És nem csak vár,
de megszerez,
többet, mint bárki
képzelhetett.
Hát ne hidd, hogy életem,
Meghatározza semmittevésem,
Mert én is ugyanúgy teszek
Az asztalra azt amit csak lehet.

k k v n p d s
i i e e e e z
n n r m d m e
o a s s i o n
m i e z g s v
b u l o t e
a l e k d
n k t e
a k
m

IO TI AMO
Io ti amo, io t'amo, io t'amo,
Tutto il giorno con gli occhi ti cerco,
Tutto il giorno rimpiango il tuo corpo,
Triste amato per la propria amata,
Tutto il giorno io bacio il tuo corpo,
Io ti bacio a qualunque minuto.
Qualunque tuo minuto io bacio,
Dalle labbra il tuo sapor non mi scema,
Dove passi tu la terra io bacio,
Il minuto quando aspetti io bacio,
Di lontano io ti scruto, ti cerco,
Io ti amo, io t'amo, io t'amo.
:) )))
na ki tudja hogy ez melyik vers?:)

egy gondolatom van most nekem
kopogtat az ajtómon létem
de be nem engedem őt
félek hogy megölt

egy gondolatom van most nekem
kopogtat az ajtómon létem
de be nem engedem őt
félek hogy megölt

Számtalan percet
felednék életemből
nem sózom rátok
=:-)

Kicsit rámtelepedett az a hangulat,
mely harctérré, alázzá ezt a kedves helyet
Nem biztos, hogy mindenki felfogta
mit jelent sokunknak, hogy itt lehet
a vers nem krumpli, nem aszott zsömle
mit kilöksz a pultra...
mindenki egye, vigye, marja...
nem kedves szivemnek a rettentő mennyiség,
ha nem talál benne rám a fontos minőség...
Rimeim is kajlák, nem cikornyásak
ha társat keresel, keress máshol társat
itt add lelkedet, ne a sötétséget,
lelkes múzsáink jutalmaznak téged...

KEVÉS AZ IDŐ
Kevés az idő, hogy újra fesd a kék eget,
Ezt már elrontottad rendesen.
Befüstölted az ódon kápolnát,
Mint büdös borz a támadóját.
Kevés az idő, hogy megtisztítsd a vizeket,
Ezt már elrontottad rendesen.
Évszázadokon át szórtad beléjük halálos átkodat,
Mint földműves a jó termés reményében a magokat.
Kevés az idő, hogy újrateremts fa rengetegeket,
Ezt már elrontottad rendesen.
Lemészároltad a mesebeli erdőket,
Mint a feket halál a Velenceieket.
Kevés az idő, hogy életre kelts megölt lelkeket,
Ezt már elrontottad rendesen.
Eltiportál gyönyörű léteket,
Mint a Godzilla az épületeket.
Kevés az idő, hogy megvátoztasd a jellemed,
Ezt már elrontottad rendesen.
Eredendő önmagad eltorzult,
Mint az angyal, ki teremtője ellen fordult.
Megváltoznál?
Már túl késő eme nemes gondolat.
Ezt már rendesen elrontottad,
A jótett már semmin sem javíthat.
-Tévúton jártam– mondtad,
De ezt az utat te választottad.
Az az út a halál torkába vezet,
Túl késő, visszafordulni nem lehet.
De van még idő…
Hogy elmodj egy imát.
Az időd lejárt,
A tetteid hóhéra köszönt rád.
Mondj hát el egy imát!
Erre van még időd!
Talán.

A LEGFŐBB AKARAT
A Föld el van már temetve,
Pedig még csak haldoklik.
Elpusztítja a halálos kór,
Melynak neve: az ember.
A koporsó fedele rég le van zárva,
A sötétség uralkodik odabenn.
A Föld segítségért kiált,
De nem figyel senki sem.
Köpenye kilyukadt,
S tüdeja megtelt mérges gázzal.
Vére szennyezett,
A szíve alig dobban.
Egyre jobban pusztít a kór,
Melyre gyógyír nincsen.
Isten szíve összeszorul,
Elvesztem a legnagyobb kincsem.
A Föld haldoklik,
Nem sok van már hátra.
A férgek lakomára várva,
Ülnek a koporsó sarkában.
A levegő lassan elfogy,
A Föld már alig lélegzik.
A férgek táncolnak,
A lakoma jónak ígérkezik.
Közbeszól ekkor Isten:
Állj férgek! Ne tovább!
Nem lesz itt tor, s lakoma,
Mert beteljesítem legfőbb akaratomat.
Elpusztítom a halálos kórt,
És meggyógyítom a Földet.
Eltaposom a férgeket,
És újrafestem a kék eget.

Egy érzés, mely felfoghatatlan.
Egy érzés, mely megválaszolatlan.
Egy érzés, mely egyenlő a csodával.
Egy érzés, mely egyenlő a mérhetetlen fájdalommal.
Egy érzés, mely elrabolta lelkem,
Egy érzés, mely felejthetetlen.
Egy érzés, melyet soha nem éreztem még,
Egy érzés, mely életem végéig kísér.
Egy érzés, mely szabadságot ad,
Egy érzés, mely rabként fogva tart

lesz meg szollo
lesz meg lagy tenyer
mely markaba fog
es enni ad kenyer
morzsat

KISMADÁR A HIDEG TÉLBEN
Beköszöntött a hideg tél és lehullott az első hó,
Kismadár, te vagy ki itt maradtál az utolsó.
A társaid már mind Délen vannak a nyárban,
Csak te reszketsz még itt a zuzmarában.
A nyáron még szépen dalosan énekeltél,
De lám-lám a hideg télben berekedtél.
Vacogva repkedsz a viharos télben,
Már bánod, hogy nem vagy a nyár melegében.
A havas táj a hidegben jegesre dermed,
De most már ne panaszkodj, magadnak ástad a vermet.
Tudhattad jól, nem lehetsz győztes a versenyben,
Gyenge kis madár vagy a zord téllel szemben.
De mivel hogy hadat üzentél a télnek,
Hogy bizonyítson, széttépte a fészked.
Dúc nélkül maradtál, nincsen hová menned,
Soká lesz még vége e hideg télnek.
Egyedül maradtál, senki sem áll melléd,
Nincs olyan lény, ki a végzetedtől megvéd.
Hóvihar készül, ismét fúj a jeges szél,
Bár most már nem teheted, de szívesen elmennél.
Mikor még megtehetted, Délre el nem mentél,
Most a hideg tél zordul halálra ítél.
A hóban heversz most és halálra fagytál,
Ostoba voltál, mert a téllel hadakoztál.

Láttam én már itt jobbat, s rosszabbat is........

rimelo sorokat latok
hogy vers-e nem dolgom hivatott
uj kori jancsidon rajta van az atok
a rendorsegen mongyak;
- boritott.

Reméllem ezt már lehet versnek nevezni

NAPJAINK JÁNOS VITÉZE
1.
**********
Tüzesen süt le a nyári nap sugára,
A szolicsőből a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütni oly nagyon,
A juhásznak úgyis jó színe vagyon.
A munka heve ég fiatal szívében,
Úgy töri a betont az utca végen.
Míg csákánya az útszéli porban heverész,
Ő addíg a kocsmában hevenyész.
Borvirág nyílik vörösen körülötte,
De ő a szemét csak a konyakos pohárra vetette.
Egy karnyújtásnyira tőle a kocsmáros neje,
Formás hátsójára rátapadt a szeme.
De nem ám a Levis farmernadrágra,
Hanem a nadrágban a gyönyörű formára.
A kocsmáros nejének szép nagy termetére,
Csapzott hajára, hatalmas mellére.
A 'hölgy' dekoltázsa térdig ki van vágva,
Mert a borozókat extrán kiszolgálja.
Ki látszik a pult mögül két hatalmas melle,
Kukoricás Jancsi jajj de szívesen odamenne.
Mert a kocsmában hevenyésző juhász,
Kukoricás Jancsi, ki lenne más?
Ki pedig a bort a kocsmában méri,
Jancsi legvadabb álma: Piroska néni.
"Legvadabb álmom, lelkem Piroskája'"
Kukoricás jancsi eképp förmedt reája:
"Pillants csak ide, hiszen ebben a kocsmában,
A pia után te vagy minden vágyam.
Vesd reám sugarát gyilkos szemeidnek,
Gyere ki a púlt mögül, had üsselek meg.
Gyere ki a kocsma elé egy pillanatra,
Ráfagyasztom a mosolyt az arcodra!"
"Tudod Jancsi szívesen kimennék,
És egy nagyot a fejedbe vernék.
De nem megyek mert sietnem kell,
Csődöt mond a cég, ha nem lesz bevétel."
Ezeket mondotta gyilkos szemű Piroska,
És a bort egyre csak drágábban adta.
De a juhászbojtár fölkel asztalától,
Közelebb megy, s csalogatva így szól:
"Gyere ki bogaram, gyere ki te tetű,
A beszédem nem egyértelmű?
Csak egy percre, gyorsan megruházlak,
Aztán dolgozhatsz tovább bátran."
Kicsalta a 'leányt' édes beszédével,
Beverte a fejét mind a két kezével.
Megütötte száját nemegyszer s nem százszor,
Csak a sebészorvos tudja hányszor.
2.
**********
Az idő a közben haladt sietve,
A kocsmaajtó tövében piroslott az este.
Dúlt-fúlt Piroska APEH ellenőre,
Az adóbevallás hol marad már három éve?
A gonosz ellenőr eképp gondolkodott:
Követték ezek a szók a gondolatot:
(S nem mondhatni, hogy szomorkodva mondta ki,)
"Kör,ére nézek, mit csinál? Ha lop jajj neki!"
Jajj neked Piroska, szegény kocsmároslány!
Hátad mögött van már a gonosz boszorkány;
Kartonod megnyílik, s rákerül csalásod,
S emiatt éhezni fog szegény családod.
Becstelen teremtés, gyalázatos pára,
Most ráfázol, hogy semmit sem írsz számlára.
Meglopod az államot, és zsebre teszed,
Hogy gondolod ezt, elment az eszed?
"Hanem mostmár elég, hallja-e kend anyjuk?
Tegye el a kartont, majd elsimítjuk.
Ne akarja Piroskát börtönbe zárni,
Pár százezret le tudunk perkálni."
Reszkető kedvese védelmezésére,
Eképp fakad ki a kocsma csibésze.
Aztán a pénzt a levegőben lengetve,
Az elmondottakhoz e szavakat tette:
"Ha meg akarja venni önkormányzati lakását,
Tegye el a pénzt és tartsa a száját.
Úgyis töri magát, dolgozik eleget,
Mégsem keres egy kis aprónál egyebet.
Most eredj Piroskám. Meg van oldva a gondod,
Egy darabig nyugtod van, ezt én mondom.
S kend ne akadjon fönn azon, amit más csinál,
Hisz kend se különb a deákné vásznánál."
Kukoricás Jancsi fölkapta pufajkáját,
S sebes léptekkel ment keresni csákányát.
Nagy ijedtséggel most döbben reája,
Míg oda volt, eltűnt a szerszáma.
3.
**********
A nap akkor már a földet érintette,
Mikor Jancsi még a csákányát kereste.
Nem tudja hol lehet, vajon ki vitte el?
Azzal dolog van, vajon kinek kell?
Akárhova lett az, csakhogy már oda van,
Egy fantomot feljelenteni haszontalan.
Most hát mihez fogjon? Nem érdekli nagyon,
Főnökéhez indul, hisz ez nem egy vagyon.
Levonják a béremből, és ki is rúgnak talán,
Menet közben ezen gondolkodá.
"Főnökömnek űgyis rossz a hangulata,
Rég ki akart rúgni, már csak az okot várta."
Ezt gondolta, többet nem is lehetett,
Mert ekkorra elérte a munkahelyet.
Az ajtóban ott állt már mérges főnöke,
Szokás szerint a csákányt kereste.
"Sose keresd azt te kapitalista disznó,
Ellopta valami szemét fickó.
Szánom, bánom, de már nem tehetek róla,
Észre semm vette hiányát a nagy melóban."
A főnöke erre ezt a választ adta:
"Ügyes fickó, ki a kezedből kilopta!
Na ide figyelj, ne szórakozz velem,
Add ide a csákányt amíg jó a kedvem."
Kiderült, hogy ez nem csupán móka,
Jancsi főnökének fölment az adrenalinja.
Jancsi főnöke üvölt teljes tüdejéből:
"Takarodj innen! Monj le a fizetésről!
Jajj a lusta disznó, jajj a lókötő,
Hát nincs manapság rendes munkaerő?
Ezért adtam munkát? Ezért fizettelek?
Sose kerüld ki a hóhérkötelet.
Takarodj innen, ne is lássalak,
Nézheted az ehavi jussodat."
Jancsi főnökéből eképp dőltek a szavak,
A kőműveskalapáccsal Jancsi után szaladt.
Kukoricás Jancsi megállt előtte,
Ameddig csak mozgott, addig ütötte.
Markos legény voltő, kondizott rendesen,
Noha még beszélni sem tudott teljesen.
Rúgott, míg főnöke szuszogott,
Aztán szép csendben elballagott.
Azongondolkodott, hogy most mit akar,
Nem tudta, mert fejében nagy volt a zavar.
4.
**********
Mire a város zaja elhallgatott,
Melybe csövesek horkolása hatolt:
Jancsi piroskáék bérházánál vala,
Maga sem tudja, hogyan jutott oda.
Megállt, elővette kannás borát,
Elkezdte fújni részeges nótáját;
A vizelet, melyet felszívott nadrágja,
Már kihült és fázott az ágyéka.
Piroska már aludt. Egy rossz szivacs matrac
Volt állandó fekhelye, melyet magáénak mondhat.
Matracáról a jól ismert nótára,
Fölkelt, lesietett Jancsi elzavarására.
Jancsinak látása nem esett kedvére,
Mert írtózott tőle, s íly szavakat csalt nyelvére:
"Jancsi lelkem mi lelt? Miért vagy 'nedves'?
Mint én, ha egy férfi nagyon kedves?"
"Jajj Piroskám! Hogyne lennék nedves,
Mikor az utcákon nincs egy wc, ami rendes?"
"Jancsikám, látásod úgyis megrémített,
Inkább húzd ela beledet innen!"
"Utószor látlek én te bestia!
Utószor szól itt egy alkoholita dala;
Utószor érzed itt a gatyámnak szagát,
Örökre elmegyek, itt hagyom ezt a kocsmát!"
Most a részeg, mindent elbeszélve,
Elfordult, hogy ne hányjona mellére.
Utána ráfordult, és megint ütni kezdte,
Ne hogy magát jól érezhesse.
"Hát most szép Piroskám! Most hát édes rózsám!
Azért ütöttelek úgy, hogy mindíg emlékezz reám.
Ha látsz majd csórót, rendőrtől kergetve,
Alkoholista szeretőd jusson majd eszedbe."
"Hát Jncsikám,eredj, ha menned kell,
De többé ne lássalak, az ördög vigyen el.
Ha látsz egy kocsmát, s egy ringyót benne,
Kiélt szeretőd jusson eszedbe."
Elváltak egymástól, mint ágtól a levél,
Mindkettőjük szívéről egy nagy kő legördülé.
Mosolyait Piroska szórta nagy számmal,
Jancsi letörölte jobb horgával.
Indult; nem nézte egy szemmel se hol az út,
Neki úgyis mindegy volt, akárhova jut.
Horkoltak a csövesek mellette,
Szirénázott a rendőr..... ő észre sem vette.
A város messze volt már a háta mögött,
Nem érezte a szmogot, és a füstöt.
Mikor utoljára megállt, s visszanézett,
Egy traffipax bámult rá, mint sötét kísértet.
Ha ekkor mellette lett volna valaki,
Hallotta volna őt nagyot fingani.
A levegőeget boing-ek hasították,
Gyorsan röpültek, azok se hallották.
Ballagott, ballagott a halk éjszakában,
Csak nehéz pufajkája suhogott a nyakán.
Ő a pufajkájátt hitte nehéznek,
Pedig a mája volt oly nehéu szegénynek.

nekem faj...?
felreertesz
armitag-nak faj...?
nem erted mirol beszelunk
sajnalom

Remek ho.....
Ennek örülök, hogy így gondolod, de ha időnként visszafele is olvasnál látnád, hogy én írok is ide. Tudod az én verseim általában melankólikusak, és lehangolóak. Nem suli levelezni akartam, de most jól esett egy kicsit másról is írna. Ha ez neked fáj, sajnálom. Ennél én több vagyok, és ez nem is az én műfajom. De néha ez is kell. Ha zavar sorry.