Elolvastam Szathmári Sándortól a
Hiába-t.
Ritka érdekes élmény. : ))) Olyan,
mintha szándékosan írna borzasztó
vacakul, és valahogy ennek is lesz egyfajta
értelme, erőteljesen a gondolatokra és
lelkiállapotokra összpontosítja a
figyelmet, és ez az, amivel ritkán
találkozik az ember, általában a
hatásvadászat finnyogást vált ki,
ez meg valahogy mégis levadássza a
hatást, valahogyan a tartalom semlegesíti a
formát - mintha az nem is lenne. A
szépérzékre semmilyen szinten nem hat,
vagyis pozitívan biztosan nem, Sz. S.
világlátását azonban teljesen
képes átadni.
Azt nem tudom, hogy Szathmári milyen
író - lenne, ha akarna : ))) -, de a
gondolatai és az érzései - hát,
szerintem félelmetesek. : )))
Valójában erről a könyvről
nem lehet mit mondani, egyrészt elolvasni kell,
másrészt meg ha valaki véletlenül
éppen nem azt gondolja, amit Szathmári (hogy
hiába), akkor úgyis hiába minden. : )))
Úgyhogy ez itt egy neszesemmi vélemény,
aminek kb. a fele vicc. Persze, nem a szó
nemesebbik értelmében, vagyis persze, nem
lehet rajta nevetni, csak nem kell komolyan venni.