15435:
Először egy apró pontosítás:
Petőfi nem segédtiszt volt, hanem
éppenséggel főtiszt: őrnagy volt
(nagy különbség). És: ő nem
volt annyira szlovák, mint amennyire zsidó
volt Radnóti.
Lehet, hogy nem idéztem pontosan, és nem is
volt ott a munkaszolgálatos előtt, hogy
zsidó. Bár szerintem igen... és nem az
önazonosság vitatása végett:
költőnek magyar volt Radnóti, de
munkaszolgálatosnak zsidó. Aligha hiszem,
hogy ha bárki bármikor életében
megkérdezte volna tőle, hogy zsidó-e,
nemleges választ adott volna. Méltatlan
és megalázó? Így is lehet
interpretálni, de.... én ezeket
éppenhogy az elismerés (ez milyen
erőtlen kifejezés itt), a csodálat
szavainak érzem.
Másrészt pedig: 1849-ben miért kellett
volna a magyar költészet
becsületét menteni? A két évet,
1944-et és 1849-et, össze se lehet
hasonlítani... abból a szempontból,
ahogy elszabadult a gyilkos embertelenség, ami
mindent megölt, elfojtott, ami emberi. Ezek a
sorok: "a század bűzös, vad
csomókban áll, fölöttünk
fú a förtelmes halál", 1849-re nem
állnak: akkor írtak, írhattak verseket,
élt az emberség. 1944-ben: hol volt a
költészet? Hol voltak és mit
csináltak a költők?