4690: Valamit meglehetősen rosszul
láthattál! Én nemhogy elemit nem
végeztem volna, hanem - mint WIW-es
adatlapból is kitűnik -még
író-költő-műfordító
is vagyok, a Bécsi Egyetem Hungarológus
hallgatója.
A művészet komplexebb annál, hogy
szerelem, táj és nemzetieskedés. Vannak
persze irányzatok, amelyek ezt jónak
tartják. Amennyiben a nemzetben való
gondolkodást helyesnek véled, olvass sok
Sértő Kálmánt. Az való
neked! Ő a nemzetben gondolkodó
költők egyik tehetséges
képviselője. Más kérdés,
hogy a nemzet úgy, ahogy van, nem ér semmit
sem, hiszen nem a megfelelő inerciarendszer. De,
ha szereted, hát nosza!
Néhány verset bemásoltam ERduard
Mörikétől, aki csodálatos
költö és sosem írt politikai,
társadalmi nyavalygásokat leíró
klapanciákat, mint tette abban az időben
petőfi, Freiligrath, stb... Van olan
költő is, akiben keveredett a parnasszista
költészeti szemlélet, ami a heles egy
nemzetisekedéssel, ő Dsida Jenő, aki
egyszerre a legfnomabb parnasszistáink egyike
és ugyanakkor írt borzalmas
klapanciákat is.
Egyébként kevés példa akad,
amelyben jól ki van fejezve világnézeti
álláspontot, egyik ritka kivétel
Gyóni Géza "Csak egy
éjszakára" c. verse.
Persze a költészet tartalmát
mindég predesztinálja, hogy a
szerzőnek milyen radixa van; milyen
fényszögeket kell megélnie, de egy
költemény nem arra való, hogy politikai
véleménynek adjon formát. Arra a
publicisztikának számtalan műfaja
szolgál! Pl. Csurka rádiójegyzetei
kitűnő példák. A Kincsem
Rádión hetente elhangzó Voltunk,
leszünk szépirodalmi igényű
nyelvezeten megírt politikai tartalmű
szöveg! De attól még, hogy egy
amúgy szépirodalmi tevékenységet
is folytató művész alkotta, NEM
SZÉPIRODALMI alkotás! Ettől még
lehet jó, lehet igaz, de nem szépirodalom.
Az Csurka esetében például a
Döglött aknák vagy J.A. esetében a
Nagy városokról beszélt a messzi
vándor. Nem kell összemosni a dolgokat,
mindent be lehet, sőt kell, egzakt módon
határolni.
És most, hogy mutassak példát az igaz
költészetre, Posta Ákos István
Mörike-fordításaiból
álljék itt néhány!
Eduard Mörike: Gondold meg, ó lélek!
Egy fenyő zöldell,
ki tudja hol,
egy rózsabokor, ki
mondja merre?
Eldöntetett,
gondold meg, ó lélek,
sírodon eresztenek gyökeret,
s rajta törnek az égbe;
Két ébencsikó vágtat
a mezőn
haza ugrándozva szalad.
Koporsód lassan ballagva,
némán viszik tán,
mielőtt fényes
patkójuk végleg
elkopik.
Eduard Mörike: Szeptemberi reggel
Bús felhőtengerben pihen
Álmodván erdő s mező;
A felhő ha hamar lebben
Az ég még-még mélykékebben
Őszerőtől telítetten
Aranyárban jő elő
2004. július 3., Budapest
Eduard Mörike – Az elhagyott
leányka
Korán, ha a kakas szól,
Eltűnnek a csillagok,
A tűzhelynél oly ásítón,
Tüstént tüzet gyújtok.
Szép a lángok játéka,
A szikrák szállnak frissen,
Merengve és búsongva
Nagy bánatba estem.
Tán hozzám Te jössz most
Hűtlenségnek fia,
Rólad láttam álmot
Az elmúlt éjszaka.
Könnyre a könny elő
Patakban perdül,
Most jön a nap fel, ó
Mikor alkonyul?
Szerelmem portréja
Festő, joggal félsz, miközben
szerelmem kontúrját fested
Jól fogsz-e hozzá, milyen is az én
szerelmem.
Akár az arcát, akár karcsú
sziluettjét fested is nekem,
Mindkettő túl sok, mondod, válasszak
én.
-Háromnegyed részben lesz? Az egész
arcot akarom látni,
Minden apró rezdületét,
egyéniségét, mit tán csak ő
ismer.
Soká elmélkedünk? Már tudom,
természetét vedd:
Duplán fesd le nekem, a vászon mindkét
oldalán.
Mit mérlegelsz magadban? Nővéreket
rejt majd a vászon,
Hasonlítanak egymásra, s mégis
mások nagyon.
És állíts engem középre,
karjaimmal egyiküket átölelném,
De szemeimet a másikon legeltetném, s
ő viszont.
Egyikük befont hajjal egyszerűbb
ruhában áll ott,
Szemei a messzi árnyékra vetülnek,
szempillái kissé lesütve;
A másik ékszereket visel, copfjai gondosan
rendezettek.
Az antik stílusú hajfonat alatt szemei
nyíltan rámkacagnak.
- Helene, a féltékenység
gyötör gyakran hiába:
Hogyan tetszik csapodár barátod két
alakod közé állva?
2003. aug. 18. Budapest