Búcsú (?)
Jaj, mennyire elvágyódtam,
mindenképp' menni akartam,
s most mégis visszahúz a táj,
a reggeli csicsergős báj.
A széllel beszélgetős fa,
a rajta ülő madárka ,
a most hallgatag játszótér,
a dombok szabta látótér.
A csendes, magányos éjek,
de sosem kellett, hogy féljek
- a ház fülei vigyázták,
a nappalt és az éjszakát.
És itt hagyom a szomszédok
civakodását,
némelyek sűrű egymásra
mutogatását,
a hosszúra nyúló
panaszáradatokat,
s hogy az enyém volt - a
lelkifurdalásomat.