Reggelre ébredtem, álmosan, mint az este,
Nem tudom igazán, miért ragyog az ember
fényteste,
S mitől vagyok most úgy elesve.
Nézem, ahogy az utcán indul a
rohanás,
Néha felizzik szememben a parázs,
Mégis valahogy hiányzik a varázs.
Bámulok kiféle ismerős arcokra,
Tisztán emlékszem régi harcokra,
Energiát veszítve sok elmúlt
lépéssel,
Most magamhoz fordulok egy kérdéssel:
Hogy kapom vissza, ami már elveszett?
Lehet, hogy az ember hiába tervezett?
A választ is sejtem,
Néha elfelejtem…
Ha a szándék nem hajlítható,
A nézés nem merev,
Persze nem leszek mindenható,
De ha merek
Erőt abból, ami volt és van
Nem abból, ami lehetett volna
Néhány dolog a helyén van
Talán már évek óta.
S nézem bután viselkedésem
szeszélyét,
Kívülről tán jobban látva a
dolgok veszélyét.
Amit teszek többnyire nevetséges,
Az ember nem csak akkor eszik, ha éhes
Mégis teszem...
Mégis eszem.
De legalább észreveszem,
És nevetek,
Magamon..., veletek
is.