Vers mindenkinek

akkor jön
hallani szárnysuhogását
biztos mozdulatokkal
húzza le a takarót
már huszonnégy éve
hogy minden éjjel
feldúlja az ágyam
alaposan végigkutat
végül a hátamra ül
és töpreng
rakosgatja hideg lábait
ha megmozdulok elrepül
ha elrepül megmozdulok

itt jegyezném meg
mivel összefügg művészetemmel
lefutottam a maratont

dable u diable 'n
...hm, a költői véna
nem olyan béna, hogy ne tudna
sárból várat tapasztalni
reggelente
maradékaim felett guggolva
elesettségemből
szimbólumokba ugorva
emelkedetten merengek
a kitörölni valón
mi ez a szag amitől épp' megszabadulok ...
éjszaka termett míg máshol jártam
vagy nappali tulok a földdel egyenlővé válva
papírral takart szándékára vágyva
a tegnap mocsara felett lényegül át...
öngyilkos kerengőn
nem olyan fénylő
tojás felett
amiben hiszek...hm, azt amit viszek
tovább mint látok
közelebb mint szólok
legközelebb

A nem lehetből, mondjad még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?

De nehéz megállni
Hogy az ember ne beszéljen
Hogy ne mondja folyton
Hogy tudjon néha megállni
És de nehéz felejteni
Hogy milyen a jó
Vagy milyen lehetne
És milyen nehéz a szépet ejteni
És milyen könnyű állni
Nem fázni
Ólomruhában szállni
S a szúrós pillantást állni
Mert a törvény
Okos
Magányos
Élni szoros
Szoros de talányos
Ma még nevetés
Holnap feledés
Nem kerek
Csak szomorú
És nem arányos...

látom rajtad, hogy szép vagyok
köszönöm, mert te nagyon szép vagy
neked adnám, amit adhatok
sosem lesz köztünk semmi.
valaki jön felém, akit szeretek
látom õ is szeret engem
megszorítja a kezemet
télleg nincs mit tenni?
hûvös van és szaladok
hogy hova, már nem emlékszem
hogy mi a nátha, azt tudom
de meghalni vajon milyen?
elõbb fölkaptam a fejemet
most meg fölkapom újra
attól félek, öreg leszek
egy fejbólintás múlva.

Mily új öröm, mily felbecsölhetetlen,
elnézni sziklák közt a kecskét,
ahogy kúszik, s hol itt, hol ott legel fenn,
s a pásztort, ahogy fújja durva versét
a réten, ballagva, megállva, nyersen
nótázva, s így könnyíti szíve terhét,
míg kedvese, ki ridegebb a vasnál,
a sertésekkel egy tölgyfa alatt áll.
Jó elnézni a dombháton a szalma-
tetős, vertfalú pásztori tanyát:
ki asztalt terít, ki a tüzet rakja
egy bükkfa alatt, amely enyhet ád,
ki a disznót eteti és vakarja,
ki cipelni tanítja szamarát,
s a vén örvend, ritkán ejti szevát csak,
a napon ülve küszöbét a háznak.

Ábel, Ho, végre itt vagytok megint!

Á, megint jó verset írtál!!! De Ábel, miért változott meg a nickneved?

Elfelejtettelek, már megint.
újra meg újra
Görcsösen vágyok a változó múltra.
Múltam, múltam üvöltsd, képembe kérlek
mit tettem? mi lettem?
Ki ment meg? miért nem? Belevág,
fals hangok kögögve nevet
pörögve röhognek
karmikus jelek.
Válasz van. Értem is.
Mit kezdjek vele?
Felejtem, törlöm ki, elfojtom he-he,
hisz hazug világom
pusztulna bele,
s csendesen remegve
pusztulnék vele.

nem enyém mi lét
kaptam csupán hogy tovább adjam
és tarthatatlanul tűrhetetlen
hogy lecsúszik mindig a selyempaplan
ahogyan éppen összehúzom magam
görnyedésében a lélek éjszakájának
szavamra mondom hogy káposzta a fejem
őszinte amit teszek
szinészkedem

Engedem, sodorj csak!
Nem nézek irányt, célt, erőt.
Vigyél magaddal.
Pörgess! Lőj ki.
Adj s vegyél.
Míg mozgás van
büszken verem át magam.
Hazudjuk eggyütt: Élet ez!
Sőt enyém...

megmondom hogy esett
idézve magam
szépen megigézve
hintett havam
tőled nekem
más nem kell
csak mit remélhetek
mondani majd
hogy is volt
mikor a ho
pontosan
helyére esett
és elterült
állapotok határtalan
vízválasztójának
ex sztázisában

bocs a szmájlik lemaradtak :) )

Mork, idézni csak pontosan szépen!

felnőtt vagy,- szólok undorodva néha..
felnőtt és azt se tudja mivégre...

abszt!
<szia dzsó!>

Aszt!
(Szia Petya!)

éljen a szinesztázia, éljen, éljen! abszintot rá!

Talán ha gyermek lennék újra...
A (t)rend hálója enged
Majd újra összezárul

Csak ülj a földre és beszélj az égre
Részben most rálátsz az egészre
Talán most megérted titkos álmaid
Egy szellő libbenti fel könnyed fátylait
Csak ülj le csöndben szemed behunyhatod
Minden szót, mi ajkadra jön, egyből mondhatod
Minden szó valóság lesz, s szimbólumból tények
Figyeld, ahogyan körülötted erőre kapnak a lények
S ha kinyitod szemed
Egy pillanatig még
Ott maradnak veled
De már várja őket
Az álomvilág
Minden a helyén mehetünk élni
Fura képzelettől nem kell már félni
De ó, hol a mese, a tündérek, a lágy
Szerelem - hol a vágy, hol a vágy?

Szép sorok, feladványnak se rossz!

csak ülj a földre és beszélj az égre

...szerelem - hol a vágy, hol a vágy?

Repkednek körülöttem
Az incselkedők
Cibik és Jihák
Tűsarkok és Jepinák
Rétek erdők fátylak
Csak tudnám mikor látlak!
Csak tudnám mikor látlak!
Ady vállon vereget
S ha gyülekeznek fellegek
Azt egy Szabójózsi fujja szerteszét
Nincs teste az ösztönnek
(Így ő nem hallja neszét)
És a forró aranyban lobban el
Minden megírt és kapott levél
Hogy kis piros forgó ikonjában
Egy mosolygó zárójel legyél
Egy emlék egy tárgy
Mi lágyan lobban fel
Mióta nem beszélgetünk
Sokmindent azóta mondtam el...

mállhatnék karjában örvényszín éjente
elhívna, vonszolna kábító kéjekbe
lágy lúg, sav mardosna, hang nélkül tépkedne
ártatlan szempillám mosnám rá mély sebre
vallatlan árnyékom lépése tompulna
szép lassan átadná szentélyét, s így szólna:
"álmodj hát éntőlem, megszegtél végtére..."
s elfújnám, meglódult szívemmel verdesve

Lámpák ködösen derengő
alkonyában elbűvölte
váltakozó rózsazöldben
menekül a domb s a lejtő
... hehe...

drága blodi... nem szeretnék mélyre ható esztétikai vitába merülni... nekem a szinesztézia is jól megy... :)

ok... ezt beszéld meg Jeszenyinnel meg a fordítójával :)

a rét nem alszik, nem élőlény.
az egész erdő sem alszik, ld. lent.
nincs fátyla.
az ég nem édes, nem ennivaló.
az arany nem gyúlékony.