Utolsó sorok
Forró szél,
lüktető agyzománc,
csillagporos rózsaszirmok,
hulló vérzivatar.
Elmúlt az idő,
hátborzongva a pillanatért,
ahogy visszaszól a múlt.
Síró gyermek, fáradt felnőtt,
hangos maásodpercek
a teliholdat ugatja vészlőn.
Ennyi hát, mit akar a félelem isten,
ahol sötét vándor figyel.
Zongora lágy dallamára felgyúló
fények,
pislákol,
mert elmúlt minden, hallgat,
Integetni próbál,
fáradt lelkét igazgató démon,
ékes, könnyes szempár
Vágyakozó.
Kezem fogta kísértés,
fülembe sóhajtja álmait,
betűk, sorok, karc
önmaga vázlata:
Mosoly, tán az utolsó,
talán majd egy pohár mellett.
Zúg istenek kardja fejem felett,
nem engem akar, nem testem
Hitem vadássza, hitem vinné
De elmúlt minden,
hallgat.
Minden cérna elszakadt,
az elvarrt szálak, megfoltozott remény,
ahogy halott támad fel sírjából
Csak egy rossz álom túl a
látóhatáron,
minden zötykölődő perc
tovaszáll.
Sután szendereg vállamon,
kísértés, mely
öldöklő
romboló egy kitaposott ösvényen
és szánakozva tekintek hulló
csillagra
hogy új ruháját felvegye a szép
bezárva koporsóját,
mert volt egy hang, egy arc
mert ennyi kell, hogy maradjon
a volt...és az emlék is tovaszáll.