csöpögnek lefelé az arcomon
szép rendben egymás után,
katonásan.
patakot építek belőlük s
van itt még bőven, lesz ebből
folyó is, már látom előre,
dühödt sodrású
szürkésfekete folyam.
kimos belőlem mindent, mit
nem érdemlek meg, amit nekem adtál,
mert hittél bennem, és hitted,
soha nem jön el ez a pillanat,
mikor újra leporolom sötét,
pókhálós
szégyen oltárom.
amin fejjel lefelé lóg Krisztus és
a fájdalomnak mutatok be értlmetlen
áldozatot, s ő ismét kinevet.
egyenesen röhög rajtam.
építettünk
házat-várat-kiskertet.
egy mozdulattal mind elmosom.
bontásra ítélem. ne kérdezd,
milyen alapon.
romokat áztatok patakkal,
dühüdt sodrású
szürkésfekte
folyammal. hogy lássátok:
jajj annak, ki leáll velem!
jajj neked is kiscsibém!
hittél bennem, hát elvesztél.
szerelmem.
kívánok örök, konok és
makacs
szerelmet és remélem,
legközelebb jobban választasz.
örökké szeret,
kakas.