egyszer volt hol nem volt,
hetedhét országon is túl,
hol a kurtafarkú kismalac se túr
ott történt,
vagy tán közelébb..
na, gyere, kuporodj közelebb!
elmesélem, hogy is volt ez:
szóval egyszer, nem is olyan messze
éldegélt egy jó öreg
nénike.
háza fakó volt, mégis meleg,
száz meg száz virág nyílt a
háza mellett.
erdő szélén laka, egymagában
vala,
mégis mindég mosolygott a szava.
ő volt a mindentudó, száz meg egy
éves Öreganyó.
szíve telve szeretettel,
így kele fel minden reggel.
erdő lakait gondozta,
amit ő kapot, mindég megosztotta.
kicsin madár néki dalolt víg
éneket,
míg ő fürgén pakolta az
edéneket.
így éldegél, midőn egyszer
a nap kikeletkor nem ébredt fel
Öreg néne félve fázott,
patak partjára kimászott.
felköltette barátait,
együtt várták hová múlik
el az éjszaka,
s csendül végre a nap szava.
de mind hiába ácsorogtak,
nagy vacogva öszebújtak.
megéheztek, hazamentek,
asztal körül lecsüccsentek.
mig Öreganyó teát főzött,
nyuszkó hívta öreg
őlyvöt.
mind együtt tanakodtak,
sütténe már ki vég a nap!
igen ám, de mit tehetnek?
sötétséget hogy kergetnek?
napot ki kelti föl nekik?
picinyek ők, még nem értik..
ekkor belép egy dalia,
tán a Napkirály fia vala.
jóapjától úgy hallotta,
itt lakik az idős szottya.
hát felkerekedett szerencsét
próbálni,
öreg nénét megtalálni,
s volt is nagy vígasság, midőn
meglelte,
hisz nem kellett más, csak egy hajfürtje
a csupa szív öreg nénének,
hogy a nap szikrázó fényének
újra melege lehessen,
szikrázó szeretete terjedhessen;
midőn a néne szívéből
fény áradt,
melegében mégse fáradt.
hát így vagyon, hogy a király fia,
mindután megette mit kapott az útra
s megitta nagy meleg teáját
fogta a néne őszülő
hajszálát
(ki jószívtéből adott egy
egész csokorral)
nekivágott újra a vágtázó
lovakkal,
s ment apját felkölteni,
Napkirályát felküldeni
a kék égen tündökleni.
hát így esett hogy egy éjjel
a hold tovább maradt éber.
így vándolrolt estre a nap,
egy éjszaka hoszabb maradt
minden évben,
midőn a Napkirály
néne haját csodálja a
csillagfényben.
így van ez a mai napig
de szerencsénk hogy van egy tantink
az erdő mélyében
fakó háza melegében
ki csupa szív, szeretet
s hajat adott eleget
a napkirály fiának
ki így már csodálhat
szeretetet minden reggel
kakasszóval ébredvén fel.
így, gyere, csönd ide.
kicsin fejed hajtsd ide.
belesimogatom hajadba a napot.
álmodban majd te is hagyod
a szeretetet élni,
s ha akarod, majd el fogom mesélni
történetünk végét reggel
ha felébredtél, csak ne feledd el!