Keresztjeink
Vannak keresztek, melyek lehúznak
sötét kút mélyére
és rabul ejtenek, mint gyönge
halandót a béklyó.
Súlyuktól megroppan gerincünk
íve
és tagjaink ólommal töltődnek
és ha megpróbáljuk lerázni
e kelletlen terhet
az mind jobban belevág húsunkba.
Vannak keresztek, melyeket
könny öntöz szakadatlan
és csöppnyi sírhalom felett
mint bús jelzőtáblák
állnak.
Vannak keresztek, melyek láthatatlanok,
mert a fájdalom írta őket
az elporladt másik felünk
üresen ásító helyére.
Vannak keresztek, amelyek
néhanapján levethetők
és mint szennyes ruhát,
lemoshatjuk felszínükről
a múlt bevésett jeleit.
De belsejük ugyanúgy düh,
és lángol és égeti a
vállunk,
míg mi elfelejtjük,
hogy napról-napra szakadatlan hordozzuk.
Vannak keresztek, melyekre
hálával tekint az ember,
megcsókolná a Megfeszített
haldokló szívét
és kevés vigaszként
imádattal csüng a kereszten
mert megmentett minket
az ismeretlen örökké semmi
léttől.
Vannak keresztek, amelyeket
öröm cipelni, csupa boldogság
ha érzem súlyát a testemen,
sőt súlya sincs, csupán egy
tollpihe,
s legszívesebben szállnék vele.
Körülölel, mint házfal a
meleget
és őrködik védtelen szívem
felett.