Vers mindenkinek

szerda
ez egy szebb ma
hisz a tegnap már a holnap
s a nap hol eltemet, hol hagy
egy szabad rést
ma légy hát merész,
bolond, tettre kész
egy örök csibész
így. mára ez az ész
lett osztva
ma, azaz szerda.

Bocs de én is bepofátlankodnék, ha nem baj
Összevissza?
Citromízű világod,
melyet próbálsz cukorral édesíteni,
hogy elhitettesd magaddal - izlik - mondod,
és mert mások így szeretik, te is így eszed
miközben a valós csodáját még nem érzted.
Kerted rózsái-
ból vörös folyadék folyik mindenre,
mit szerettél és mi fontos volt neked.
Elhiszed amit látsz, belenyugodsz.
Bágyadt, és bárgyú tekinteted elveszik a busz többi utasa között
és nem tudod le tudsz-e majd szállni a megállódban,
mikor észreveszed, - most kell leszállnom - kiáltassz,
mindenki néz rád, s már szégyeled magad.
Mikor felébredsz, és rájössz, hogy garázsmenet.

Érzés
Szeretlek, mint alkony
eme szentetlen földet
..elfeküdt nyakkal,
fáradtan, akár szilánkolt jéggé
törve is...mindig
halálfélelemben, és nemtelen
nyugalomban..

hiányzik a cukor
és hianyzik a so
méznől úgy egy csupor
a szoba kiado....

Anyu és Apu
Búcsúzni muszáj...
minden pillanatról emlékfotó készül,
s ott őrzöm lelkem kincsesládájában
örökre.
Gyúrásban megfáradt kezedről,
ahogy a tésztacsimbókokat dörzsölöd.
Látod? Homlokodat fáradt pára lepi...
majd halkan dallam szökken
a kiskertből felém, s a kapa apró
koccanásai cifrázzák éneked.
Megtanítottál állatot szeretni,
embert befogadni – bárki is.
Hóvirággal ünnepeltél engem
február végén, s nekem már
örök hiány február eleje.
Ülsz a harmóniumnál, éneket tanulunk,
nekem unalmas a gyakorlás, de
megszeretteted – a zenét.
Félmosoly az arcodon,
huncut humorral csipkelődsz,
együtt nevetünk… - jó volna még!
Elmagyaráztad, a téglát
miért úgy kell rakni, s oltottunk
együtt meszet is – izgalmas volt.
Elaludtam reggel, s félálomban dünnyögve
vittél az állomásra – s jöttél elém
csikorgó estéken. Biztonság voltál.
Szürke estén, szőlőt szedtél nekem,
hogy valamit adhass a hazaútra...
szétszórtad kezed munkáját – így tanítottál,
hogy adni jó... - talán sosem leszek
nyomodba lépni teljesen méltó.
Egykor azt hittem, ha a fájdalmat elengedem,
Titeket is elfelejtelek, de már rájöttem,
hogy erősek a szeretet emlékfotói.
(Édesek és mostohák c. film miatt)

töprengek
rajtad és magamon
a ki nem mondott szavakon
a felhőmagas falakon
minden apró mozdulaton
s azon a falaton
amit nekem adtál ma este
lelkem éhezett - ezt kereste
bizalom
s egy erős talán
itt hagyom
a magam falán
a táblát: nyitva
bent megtalálsz
kifordítva

Heizenberghez
A fény örök vándorútján
tükröződések fókuszán
Ott én vagyok.
Ragyogok.
Képletesen szólva,
az anyag gomolya
felvilágosodva
halad tova
Most történik mindez?
Nem is a fény rendez,
Az is csak rendeződik
mint minden ami létezik.
Hogy mégis mi mozgaztja?
Styx majd felolvasztja.
Nem érdekes.

Tükörszoba
Mindenhol én vagyok.
Nincs kiút.
Hol kezdődök én
és hol a tükör?
Tévedtem.
A tükör van mindenhol
és magamat nem lelem.

27585: Hát köszönöm,könnyesre röhögtem magam!

"Hideg, sötét éj van; itt ülök szobámban
Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül...
Odakint a hűvös, őszi éjszakában
Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedül.
Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
Mint az elmulásról?... Ismerem e dalt...
Édes reményekről, amelyek csak voltak,
Melyeknek emléke őrületbe hajt!..."

Szoborsors
A Jótündér ránézett az
órájára, s kifakadt:
- Messze még a hajnal, s nekem
feladat már nem maradt!
Amit mára tervbe vettem,
mindegyikkel kész vagyok!
Közelg a tél, hosszul az éj,
messzebbek a hajnalok...
- Jól jön már egy kis lazítás...
Csillagos ég, lenge szél,
vén Hold fénye sokat látott,
volt szerelmekről mesél...
- Nicsak! Mi az szemben, ott az
összeérő lomb alatt?
Kőfiú néz kőleányra,
nyúl felé, de - úgy maradt...
...Százötven év. Másfél század.
Egy lépésre van csupán,
mégsem tudta megtenni zöld,
mohás kőtalapzatán.
Kőleány is sóvárogva
nézi kőszerelmesét,
de hát ez a szobrok sorsa.
Kőkönny csípi kőszemét...
* * *
A jótündért meghatotta
szoborifjak rossz sora.
Pálcájával kis kört rajzolt,
igét mormolt, s ment tova.
- Egy óra, és jövök vissza!
Addig - mit is mondhatok?
Tegyétek, amit megtenni
soha meg nem tudtatok!!
* * *
Óra múlva jótündérünk
üres talpazatra lelt.
Pedig az a pásztoróra
már (kő)keményen kitelt.
Ám, az egyik bokor alatt
neszezést hall, s hangokat:
- Most Te fogd, és én szarom le
a kurv@ galambokat!!!

Szerettem
Folyik a víz a hátamon…
Nem állod útját…
Keseregve habzsolod
A bőrt a körmöd
alatt…, úgy fáj…
Nehéz így a levegő…
Nem jut belém…
Számat szakítva
Marod, kellhetne
a gyenge kéj…
Rám hajlítod tested…
Szorítani vágylak…
Ködben pilledsz,
Ahogy tekinteted is,
a világ várhat…
Elnehezedsz rajtam…
Már csak pihensz…
- mámoradta - suttogásban,
nyitott szemekkel,
lassan lihegsz…
Tovább terülsz, kihűlve…
Rajtam heversz…
Gyanú magasodik
Vállamon –kérdőn -
„Kérlek eressz!”…
Nem mozdulsz –miért? -
Már nem is hallasz…
Hol vagy Kedves?
Nélkülem meg
nem halhatsz…
Kikúszom remegve alólad…
Nem ízlik már ott…
Testedből lelked
Szerelem közben
- gyáván - elhagyott…

hmmm...- kétszer van egyben (francba!)

Szívhegek játéka
Szeretnék játszani
pattogó venyigét,
nyelven elolvadó
szemtelen hópihét,
örökre zárt fülben
suttogó dallamot,
dobbanó szívverést,
amikor hallgatod!
-o-o-o-
A zene jár
körbe-körbe,
a szívem kiöntöm,
bele a vödörbe
- nem kell senkinek -
öntsd a gödörbe!
-o-o-o-
Szívem, ha kidobtad
- nem megfelelő -
de a többi még egyben
átültethető.
Donor egy szívhez,
felkínálom egyben,
s én élnék tovább
táguló hegekben.
------------------------------
pedig játék ez!
Azért a 27579 tetszett áám!

27579:
ajjaj - még nem volt vége
majminnyá...

én azért írok is
ha félórát bírok is
abban benne minden
M

27577:
lennék gödör
ha méltó vagyok
igaz az ár
s csak sarat hagyok
koszos, mocskos
gödör vagyok
zene, dallam
..csak hallgatok

Bíbor árnyak,
sárga csíkok,
rozsdafarkú levelek
közt mereng lelkem,
két kezem közt
folyik az ősz,
és oly jó ölelnem!

A zene jár
körbe-körbe,
a szívem kiöntöm,
bele a vödörbe
- nem kell senkinek -
öntsd a gödörbe!
:/

Szeretnék játszani
pattogó venyigét,
nyelven elolvadó
szemtelen hópihét,
örökre zárt fülben
suttogó dallamot,
dobbanó szívverést,
amikor hallgatod!

örülök hogy találkoztunk
remélem máskor is előfordul
szeretek izomból jáccani
tiszteletem

27572: igen beismerem, és ezennel nyílvánosan bocsánatot kérek, kivéve a travesztiáért, mert az ugye nem gonoszság, hanem egy élő műfaj
most eltűnök hirtelen

Ciao

eleget fitogtattam én is
( de legalább már nem a copfokat húzgálom )
mert fájni tud

27534: de szép verset írtál ágnes, kár hogy ilyen öreg vagy...

pá-pá Botond

Szia!
(najakkó még dógozok)

27565:
:) :)

viszlát