33408:
Egy eltévedt tábla ácsorgott az út
szélén. "Behajtani tilos"-nak
hívták, de ő ezt nem tudta. Azt hitte,
hogy csak egy egyszerű "Stop"
tábla, hiszen az emberek megálltak,
megnézték, és elhajtottak. Aztán
egy napon úgy gondolta, hogy - mivel nem ismeri
az utca másik végét - itt az idő,
irány a másik vég(zet).
Odaért. Ácsorgott,
nézegelődött, és úgy
találta, hogy sokkal jobb neki ott.
Ezért maradt.
Sokáig.
Elégedetten, mert oda mehetett.
(Időközben az utcát
"átrangosították"
sétálóutcává,
táblánk azonban erről mit sem tudott,
mivel mindez azalatt történt, míg
ő úton volt. És most jön a
kérdés: vajon számít-e az, hogy
hősünk erről mit sem tudott?
Én csak mosolygok.
A mosoly belülről fakad.
Kiül a homlokra
megtölti a ráncok vájta árkokat
telihold lesz az arcod
kitárja karod
és én belészeretek
mert van egy mosoly a világon
ami ellen semmit sem tehetek...)